„Tudod, hogy minek nincs értelme? Megmenteni egy halott személy életét.”

Márpedig a film felében ezzel próbálkoznak a főszereplők, majd lassan rájönnek, hogy bizony a dolog ennél sokkal-sokkal bonyolultabb.

Be kell valljam, nem vagyok nagy ismerője a spanyol horrorművészetnek, a REC sorozaton kívül nem is láttam mást, ezért is örültem, amikor egy videomegosztón a sok, az USA-ban futószalagon gyártott, értelmetlen trancsírhorror mellett ráakadtam erre a gyöngyszemre. Igaz, az Aparecidos nem csupán európai, hanem dél-amerikai készítőkkel is rendelkezik, ugyanis egy spanyol-argentin koprodukcióról beszélünk.

Azonban, mielőtt jobban belemélyülnék a film kivesézésébe, hadd tartsak nektek egy gyors töriórát. Nem, nem ok nélkül okoskodni akarok, csupán ezek nélkül az információk nélkül a laikus európai számára bizony elég erősen lógni fog a történet a levegőben.

A hetvenes években Argentínában egy AAA (Argentin Antikommunista Alliansz) nevű újfasiszta terrorszervezet tartotta rettegésben az embereket. Nem riadtak vissza semmitől, nem válogattak az eszközökben; embereket raboltak, és válogatott módszerekkel kínozták őket, a politikai ellenfeleket és azok családjait koncentrációs táborokba vitték. Több, mint 30.000 embert gyilkoltak meg néhány év alatt. Az országban kaotikus viszonyok uralkodtak. 1983-ban sikerült végül visszaállítani a demokráciát.

És most vissza a filmhez.

Főszereplőink, egy testvérpár, Malena és Pablo azért utaznak Spanyolországból Dél-Amerikába, hogy belegyezésüket adják agyhalott édesapjuk gépekről való lekapcsolásához. Már az elején látjuk, hogy a lány, nem táplál gyengéd érzelmeket a férfi irányába, testvére azonban nem ismerte édesapját, ezért úgy dönt, meglátogatja annak házát, mielőtt aláírná a papírokat. Apjuk öreg autójával vágnak neki a 2000 mérföldes útnak, minden rendben zajlik, míg egy kis kitérő alkalmával, egy rejtélyes kislány segítségével Pablo rá nem talál egy, a kocsiban gondosan eldugott naplóra. A kis füzetecske borzalmas történtet rejt, amelynek főszereplőink akaratlanul is a részesei lesznek.

A sztori ekkortól csap át egy igazi, fejkapkodós, feszült horrorba. Ugrálunk az idősíkok között, látunk embereket, akik valaha éltek, átéljük a borzalmakat, míg végül teljesen össze nem folyik a jelen és múlt. A múlt, amit megváltoztatni már nem tudnak, viszont megérteni igen. Kiderül apjuk sötét titka, viszonya a AAA-val, és Pablo származása is. Mindez szépen lassan kibontakoztatva, de úgy, hogy a csavarok minden alkalommal úgy üssenek, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.

Mindemellett a fényképezés és a tájak nagyon szépek, hangulatosak, és az egész filmnek van egy sajátos atmoszférája. A főszereplőink racionálisan gondolkodnak (persze, amíg lehet), és nem uralkodik el a filmen a „sikítva rohangálás”-motívum sem.

Habár a Jelenlét egy közel sem tökéletes és logikai bakiktól mentes film, mégis élvezhető és magával ragadja a nézőt. Mindenképpen ajánlom annak, aki már unja a válogatott, értelmetlen kínzásokban bővelkedő, pszichopata, horrornak csúfolt alkotásokat. Mert míg azoknál csak undorodsz, itt tényleg félsz.