Asereje
2012. október 15. írta: Koczy

Asereje

Bugyuta sláger nélkül nem buli a buli, tudja jól ezt minden valamire való DJ, ezért minden alkalommal be is nyom egyet az aktuális gagyi piacról. Ezekhez általában tartozik valami egyszerű, ám de annál viccesebb tánc is, amit a táncparkett ördögei elő is adnak, ki jobban, ki rosszabbul a velükszületett tehetség és a részegségi faktor mértékétől függően.

Barátnőmmel a legújabb Gangnam style feldolgozások böngészése után vettük végig az elmúlt pár évtized emlékezetes popkultúrális gócpontjait, amelyeket ma is jollyjokerként dobnak be a lemezlovasok egy-egy giccsparti alkalmával.

mother of pop.jpg

Ím:

 

Los del Rio – Macarena

 Az 1994-es albumon megjelent számnak egy évet kellett várnia, hogy a közönség felfigyeljen rá, azonban megérte a várakozás, hiszen 1995-re már egy egész kultusz épült köré, ami hozzásegítette ahhoz, hogy 2002-ben elnyerje a VH1 Minden Idők Legjobb Tánczenéjének járó díját. A szám miatt az együttes egy plágiumbotrányba is kveredett, ugyanis egyesek meglepően sok hasonlóságok véltek felfedezni a Macarena, és egy 1975-ös spanyol dal között.

Ennek ellenére a szám sikere a mai napig töretlen, és már generációk utánozzák a híressé vált mozdulatsorokat.

 

Las Ketchup- The Ketchup Song (Asereje)

A négytagú lánybanda hét millió példányban elkelt lemezének húzó dala 2002-ben, nem sokkal a megjelenése után már az amerikai Billboard százas listára is feltornázta magát. Érdekesség, hogy a négy lánytestvérből csak hármat lehetett látni a képernyőn, a negyedik tag ugyanis terhessége miatt a csapat menedzselésében vett részt. A lányoknak nem volt nehéz dolguk, hiszen apjuk Spanyolországban már flamenco zenészként ismertté vált, Tomatito becenéven, ebből jött a csapat elnevezésének ötlete is.

A gagyi dallamok itt is bugyuta mozdulatokkal párosultak, amiket egy közepesen ügyes, kezdő táncos is könnyen elsajátíthatott.

 

O-zone- Dragostea din tei

A 2003-ban alakult, Romániában befutott három tagú moldáv fiúcsapat első albuma két és fél millió példányban kelt el, és hat országban ért el első helyezést. A legismertebb nótájuk, a Dragostea din tei 27 országban jutott fel a helyi slágerlisták élére, az Eurochartson az első helyét pedig 13 hétig sikerült tartania.

A csapat három nagylemez után, 2005-ben végleg feloszlott, tagjai szólókarrierbe kezdtek, a legsikeresebb köztük a trió ex-frontembere, Dan Balan, aki Chica Bomb című számával 2009-ben robbant be újra a román popiparba.

 

Duck Sauce - Barbra Streisand

Az amerikai-kanadai DJ duó több évtized népszerű dalaiból összeollózott diszkószáma hónapok alatt vált népszerűvé a világ minden pontján, és még egy Grammy Díjat is sikerült bezsebelnie.

A dalnak egyébként semmi köze szegény Barbra Streisandhoz, a páros csak viccesnek találta, ha valaki olyan nevét „böfögi be” az átdolgozott Boney M slágerbe, aki a zeneiparban tevékenykedik ugyan, de nem konyít a diszkózáshoz.

 

LMFAO- Party Rock Anthem

Laughing My Fucking Ass Off. Ennyit tesz a 2006-ben alakult kéttagú rapper- táncos duó nevének a rövidítése, akiknek a zenéjük sem igazán szól egyébről, mint a baromkodásról, a bulizásról és a jókedvről.

A vicces öltözködésű fiúk máig legnagyobb slágere, a Party Rock Anthem 2010 januárjában tört be a diszkózenei piacra, és kis idő múlva már tizenhárom országban slágerlista vezető lett. Redfoo és Skyblu nemcsak a zenével, a bulizombis videóklippel és a furcsa ruhákkal hozza el az igazi partyhangulatot, hanem a tánccal, az úgynevezett Shufflin’-nel, ami rendkívül jól néz ki, azonban annyira nem egyszerű a betanulása. Mégis boldog, boldogtalan megpróbálta utánozni a táncparketten.

 

Michel Telo - Ai se eu te pego

Michel Telo nem az egyetlen, aki elénekelte ezt a számot, előtte már 2008-ban próbálkoztak vele, azonban az nem lett akkora siker, mint a 30 éves brazil srác előadása. Valószínűleg azért, mert az előzőre nem jutott eszébe Christiano Ronaldonak táncot lejtenie a focipálya közepén.

Minden esetre a gagyi, semmit mondó szövegű számnak ez olyan jó marketing volt, hogy több, mint tíz országban világszerte képes volt uralni a slágerlisták első helyét.

 

PSY- Gangnam style

A több évtizede a koreai popban tevékenykedő fickó helyi burzsuj fiatalok életét kifigurázó diszkóslágere átütő siker lett, napok alatt milliókkal nőtt a nézettsége a videó megosztókon. Internetes mémként is megállíthatatlanul terjed, és már szinte mindenki tudja a vicces lovaglós tánc legalább néhány mozdulatát.

Ezért szerintem felesleges is több szót vesztegetni rá, inkább „Oppan gangnam style!”

A bejegyzés trackback címe:

https://koczyblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr364850440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csillaggyermek 2012.10.16. 16:00:37

Jó az összegyűjtés. Még a legelejére én beszúrnám a lambadát, kihagytam volna a duck sauce-t (ami egyébként eredetileg: Nighttrain - Hallo Bimmelbahn) :)