A Halálhegy egy jobbfajta found footage horror…

… az ötvenhetedik percig. Utána pedig egy szörnyekkel és kergetőzéssel egybekötött agyzsibbasztó összeesküvés elmélet. Tetszett…

 

Őszinte leszek, úgy ültem le megnézni ezt a filmet, hogy nem vártam tőle semmi biztatót, ugyanis még mindig kísért az Ideglelés Csernobilban című borzalom szelleme. Hiszen a movie  koncepciója meglehetősen hasonló, itt is fogalmatlan amerikai fiatalok mennek egy számukra teljesen idegen közegbe kideríteni valami mélyen lappangó titkot. Csakhogy míg az Ideglelés Csernobilban esetében mindez kimerült a sikoltozásban, a sötétben futkozásban, és a fura hangokban, a Halálhegy köré sikerült egy igazán ütős sztorit is felépíteni.

dyatlov_pass_incident.jpgPersze, mondhatjátok, hogy könnyű úgy jó történetet kreálni, hogy az alapok már megvannak, ugyanis a film a legendás Gyatlov-rejtély köré épül, ami már önmagában is hátborzongató, hiszen ki ne kapná fel a fejét a Halálhegy nevű helyen brutálisan és ismeretlen módon meggyilkolt fiatal tudósok sztorijára. Azonban a film ezt tényleg csak háttértörténetnek használja az első ötven percben, a maradékban pedig rendesen odateszi magát.

És persze azt se felejtsük el, hogy a rendezői székbe nem engedtek akárkit, hanem egy olyan ember kellett nekik, aki már letett valamit az asztalra. Ő pedig nem volt más, mint Renny Harlin, akinek munkái között szerepel többek között a Die Hard 2, a Cliffhanger vagy a híres-hirhedt Ford Fairlane kalandjai.

Hangulatos a film… A helyszínek szépek, és a főhősök sem idegesítőek. Tényleg, nagyon kevés olyan found footage horrort láttam, amiben az első negyed óra után nem akartam volna puszta kézzel megfojtani legalább egy szereplőt annyira az agyamra ment. Általában nem csinálnak logikátlan dolgokat, és a reakcióik és meglehetősen hitelesek, arról nem is beszélve, hogy rendesen követhető a cselekmény, mert még a kézi kamerát sem rángatják agyba- főbe.

Ráadásul nem sablonos! Jó, néhány helyen persze tudni fogod, mi fog történni, de az utolsó fél órában úgy elszabadul a pokol, hogy csak a kapkodod a fejed, és ugyanúgy próbálod meg összerakni az eddig összegyűjtött kis puzzle darabokat, mint maguk a szereplők. És mikor összeáll a kép, egyszerűen köpni-nyelni nem tudsz…

 19-The-Dyatlov-Pass-Incident.jpg

És  mindezek után még azok az apró bakik is elnézhetők, hogy ők, mint amerikaiak várják el az orosz kis faluban élőktől, hogy beszéljék a nyelvüket, (mert nyilván, túl bonyolult lett volna  szerezni valakit, aki beszél oroszul), hogy visznek magukkal egy hangmérnök csajt, de miután ő meghal, a hang ugyanolyan frankó marad, hogy a kamera akksija a végén 50 évig bírja… Arról nem is beszélve, hogy akkor most mi mikor is látjuk a filmet? Vagy ez egy ötven éve őrzött titok volt, amit most tudunk megnézni?

9-The-Dyatlov-Pass-Incident-.jpg

Mindegy is, látszik a meló a filmen, és az, hogy az alkotók nem csak meglovagolni akarták ezt a kézikamerás hullámot, hanem egy tényleg színvonalas alkotást tenni a nézők elé. A műfaj kedvelőinek különösen ajánlom, de az is nyugodtan nézze meg, akit csak egy kicsit is megmozgatnak a rejtélyek és az összeesküvés elméletek!