Tudom, le vagyok maradva a témával, ugyanis már körülbelül másfél éve futnak nálunk is ezek az olcsó költségvetésből, amatőr szereplőkkel készülő, negyvenöt perces sorozatok. De csak most kaptam rá igazán, tudjátok amolyan bűnös élvezetként. Persze nem úgy, hogy a képernyőre guvadva, teljes figyelmemmel nézzem őket, hanem például az esti főzés közben tökéletesek. Néha rá-rápillantok, amíg valami sül, vagy állnia kell egy picit, addig töltök csak relatíve hosszabb időt a bámulásával.

Na, szóval, most, hogy már viszonylag sok részt láttam, úgy érzem, megvilágosodtam. Megvilágosodtam a Magyar Valósággal kapcsolatban, és rá kellett jönnöm, hogy bizony ezek szerint mi egy tökéletes világban élünk, ahol a jó mindig győz, a gonosz pedig megkapja a méltó büntetését.

Nem is csoda, hiszen:  

A szegény főszereplőt mindig a sors veri, és a többi ember bántja. Sosem azért kerül bajba, mert esetleg egy élhetetlen idióta, aki még egy kisgyerekkel szemben sem tudná megvédeni a saját érdekeit, ezen felül még a baromságokat halmozza is egymásra.

Minden eseményt narrálni kell, mert a néző olyan hülye, hogy a mozgóképből, és a párbeszédekből nem tudja leszűrni a tartalmat. 

Ha konfliktus van, ordítani kell, mint a sakál. Ettől biztosan megérti a másik fél a te álláspontodat is, és konszenzusra fogtok jutni.

A gondban lévő párnak sosincsenek szülei, akik segíteni tudnának. Ha vannak is szülők, azok is csak azért, hogy a sz*rt kavarják.  

A gyereket nem szabad elvetetni. Soha! Még akkor sem, ha az anya munkanélküli, az internetről megismert házas drogdílerrel történő egyéjszakás kalandból származó gyerek meg valószínűleg három lábbal, és szellemi fogyatékosan fog a világra jönni.

Ráérsz napokig a férjed/feleséged/ gyereked vagy akár egy random ember után futkározni egy légből kapott pletyka miatt, ahelyett, hogy megkérdeznéd az illetőt a dolog valóságtartalmáról. És ehhez általában van asszisztenciád is, aki nem mondja meg, hogy de hülye vagy.

A magyarok jól élnek. Fenn lehet tartani két szakmunkás fizetésből egy 120 négyzetméteres budai lakást, és egy autót úgy, hogy a gyerekeid közben sítáborba és ruhatervező tanfolyamokra járnak.

A diákmunkabérből pár év alatt össze lehet szedni annyit, hogy egy szórakozóhelyet lehessen nyitni Ibizán. 

Apropó munka. Munkát mindenki talál max. két héten belül, még az is, aki 15 éve háztartásbeli és nincs semmilyen végzettsége. Jah igen, és ebből a bérből tudnak aztán egy három szobás lakást bérelni és vígan élni három gyerekkel.

És ne felejtsük el magvalósítani az álmainkat! Legyünk modellek! Ha ez nem jön be, lehetünk még színésznők vagy hostessek is.

A maffiózókat onnan ismerjük meg, hogy kopaszak, napszemüveg van a fejükön, és tapló módon beszélnek. Viszont annak ellenére, hogy a villájukat 0-24-ben két testőr védi, egy „H”-s rendszámú, fekete Toyota szedánnal mászkálnak. Biztos az álcázás miatt.

Egyébként a rendőrök mindenkit csak úgy elvisznek otthonról, csak ezeket a maffiózókat nem.

De a lényeg a Happy End! Mert a konfliktusok mindig megoldódnak, az emberek mindig boldogok lesznek, senki nem kerül az utcára, vagy lesz nehéz sorsú kismama egy anyaotthonban, aki pedig gonosz volt, az megkapja, ami jár neki.  

/Végül csendesen megjegyezném, mielőtt a kommentekben bárki is nekem ugrana, hogy igen, tudok róla, hogy ez nem magyar találmány, és valószínűleg rengeteg dolgot átemeltek a német verzióból, anélkül, hogy a magyar viszonyokra igazították volna. Ez egy poénos bejegyzés, tessék úgy kezelni. Köszönöm!/