#maradjotthon és #homeoffice a gyakorlatban

A koronavírus kapcsán már mindenki leírt mindent, ami érdekes lehet, a legtöbb cég (ahol megoldható az otthoni munkavégzés), ideiglenesen hazaküldte a dolgozóit. A vendéglátóhelyek, szállodák, különféle szolgáltatóegységek bezártak, az ételt is csak elvitelre vagy kiszállításra lehet kérni.

home-sweet-home.jpg

Engem is hazaküldtek múlt héten, hogy inkább home office-ban folytassam a munkahelyi teendőimet. Körülbelül hat évvel ezelőtt dolgoztam otthoni munkavégzéses rendszerben, azonban akkor, mivel szoros kontroll nem volt a munkáltató részéről, rengeteg hibát elkövettem. Napközben elintéztem ezt meg azt, gyorsan elindítottam egy mosást, megfőztem az ebédet, aztán arra jöttem rá, hogy estére még rengeteg munkám maradt és sokszor éjszakába nyúlóan dolgoztam. Sokszor már napokig ugyanabban a ruhában voltam, többször még a fésülködés is elmaradt, hiszen úgyis otthon vagyok, nem lát senki. 

Elhatároztam, hogy ezúttal okosabban csinálom majd, megpróbálom tartani a megszokott rendszert az életemben. Egy csomó cikk és HR-portál elkezdett foglalkozni az otthoni munkavégzéssel és az azzal járó nehézségekkel. Jótanácsokból sosincs hiány, de nézzük meg, ezekből mik azok, amik bejönnek, ha nem mozdulhatunk ki otthonról. 

Kelj időben, készülődj!

Beállítottam ugyanúgy az ébresztőórámat, mintha dolgozni járnék. Nincs lustálkodás, nincs "még öt perc", szépen felkelek, és végzem a szokásos reggeli rutint, mintha az irodába igyekeznék. 

Öltözz fel rendesen!

Piszamában meg kinyúlott mackóban kényelmes ugyan, de nagyon nehéz valóban a feladatokra koncentrálni. Vegyél fel egy kényelmesebb farmert, leggingset, ingre nincs szükség, de ne a kinyúlt, kopott mintás pólóban és a fejed tetejére csomózott hajjal állj neki a napi munkavégzésnek!

Jelölj ki egy helyet a munkavégzésre!

Én szerencsés helyzetben érzem magam, mivel a házban van egy olyan szoba, ahol gyakorlatilag a számítógépen és a routeren kívül semmi más nincs, én nem is gyakran használom, így tökéletesen funkcionál ideiglenes munkaállomáskánt. A lényeg, hogy ne érezd magad olyan komfortosan munka közben, mintha otthon lennél. 

6bb0b2c3-5e4f-4d5f-9112-a37afdd7e4df.JPEGTartsd a rendszert! Hagyd a házimunkát munkaidő utánra!

Én háromnegyed nyolctól negyed ötig vagyok az irodában, úgyhogy ezt tartom itthon is. Azalatt az idő alatt mosdóba és maximum az erkélyre megyek ki, no meg a konyhába az ebédszünetben. Fontos az önuralom, ha jól csináljuk, ugyanúgy el tudunk végezni az otthoni teendőinkkel munka után.

Mivel van egy másodállásom is, amit alapból otthonról végzek, először mulatságosnak tűnt, hogy miután bezárom a dolgozószoba ajtaját, egy rövid pihenő után átmegyek a másik szobába, ahol alapból a kanapéról szoktam dolgozni, és kezdek neki annak a munkának, de aztán egy idő után már egyáltalán nem volt furcsa. 

Ne nézz tévét!

Csak olyan eszközöket kapcsolj be, amit a munkaidődben is használnál. Például, ha nem szokott menni a tévé a munkahelyeden, akkor otthon se kapcsold be! A háttérben, a számítógépen se menjen semmilyen online stream vagy sorozatnéző oldal, mind-mind elvonja a figyelmed a hasznos munkavégzéstől. 

Ne feledkezz meg a hobbijaidról!

Az edzőtermek is bezártak vagy épp munkaidőben tartanak nyitva, így ezt a fajta sportolási lehetőséget sajnos most el kell felejteni, ugyanígy a csoportos órákat. Azonban sok edző tart órákat élőben a Facebookon vagy tölt fel videókat a Youtube-ra, szóval akár még válogathatsz is a mozgásformák közül. Én kedden, csütörtökön és pénteken szoktam edzeni járni, így megtartottam ezt a rendszert. Bár sajnos az általan űzött mozgásformát az eszközhiány miatt itthonról nehéz kivitelezni, az edzőnk különféle erősítő gyakorlatos órákkal lát el minket. 

Ha nem sportolsz aktívan, akkor ez lehet a legjobb alkalom elkezdeni! Próbálj ki többféle mozgásformát, nézd meg melyik tetszik, még az is előfordulhat, hogy rákapsz!

Amíg nincs kijárási tilalom, menjetek ki, fussatok, sétáljatok a természetben. Mi például a közeli erdőbe mentünk ki, a friss levegő mindig jót tesz. 

Persze, ha nem sportolsz, az sem probléma, a lényeg, hogy ne feledkezz meg olyan dolgokról, amik boldoggá tesznek, folytasd ugyanúgy a hobbijaidat, akármi is legyen az! Próbáld meg a helyzethez aktualizálni, lehet, hogy valami egészen jó dolog fog kisülni belőle. 

Élj közösségi életet!

Ez most furcsán hangzik, de a mai világban, az internet segítségével könnyű tartani a kapcsolatot a barátokkal, rokonokkal. Indítsatok hanghívást, csoportos beszélgetést vagy egyszerűen hívjátok fel egymást telefonon! 

Figyeld a híreket!

Napról napra változnak a dolgok, és a szigorítások, az új szabályozások. Nap elején és végén nézd végig mik voltak az aktualitások, mi az, ami rád is vonatkozik, mire kell odafigyelned!

 

Ahogy észrevettétek, ez a poszt elsősorban azoknak szól, akiknek nincs gyermekük, így valószínűelg jóval egyszerűbb menedzselni az életet, de szívesen meghallgatom a kisgyermekes szülők tapasztalait is!