Őszintén megmondva, engem sosem tudtak igazán lekötni sem a szuperhős képregények, sem a filmek. Persze, a látvány miatt azért beültem a Vasember trilógiára vagy Az acélemberre, és jól is szórakoztam, de ezek már egy kicsit „felnőttesített” változatai a tipikus furcsa ruhában, valamilyen szuperképességgel (vagy elég pénzzel) a markunkban "megmutatjuk, hogy mi vagyunk a város megmentői"- alapkoncepciónak. Képregényekben inkább Frank Miller öldöklős, abszurd, nem túl szégyenlős bombanőkkel, és a végletekig elszánt főhősökkel teli világa jött be jobban.

Ezért bírtam anno a Kick-Ass című filmet is, aminek a furcsa tinisztoris bája mögül egy igazi pörgős, vérben tocsogó, pszichopata movie mászott elő. Szerintem zseniális kettősséget adott a dolognak a fiú naivitása, akaratereje, ezzel együtt járó infantilizmusa, és a másik oldal által képviselt kétszemélyes apa-lánya gyilkolóosztag, akik játszi könnyedséggel képesek kinyírni egy egész drogkartellt. Kick-Ass, az önjelölt jútúbsztárrá váló amatőr szuperhős egy véletlen folytán összeakad a párossal, így aztán bonyodalom, bonyodalmat szül, közben kibontakozik még  egy szerelmi szál is. Én nem vagyok oda a romantikus dolgokért, de itt még ez is működött, és el is mosolyodtam, mikor az annyi szenvedésen átesett esetlen tinifiú végre megkapta álmai asszonyát. Ebben a filmben minden működött. Összeállt az egész, nem lógtak ki részek, az akciójelenetek pörögtek, a 12 éves kis gyilkológépnek valami eszméletlen szövegeket adtak a szájába, megvolt a humor, és még egy kis fricska is jutott a médiának. Nagyon jól szórakoztam a filmen, és bármikor megnézném újra.

Aztán elkövettem egy hibát; az első rész után közvetlenül álltam neki a másodiknak. Már az első húsz perc után láttam, hogy ez bizony nem az. Nem tudták hozni a színvonalat.

A movie ott folytatódik ahol az előző abbamaradt, főhősünk (Aaron Taylor-Johnson), Kick-Assként szuperhősködik, és edz a visszavonuló Hit Girl-el, azaz Mindyvel (Chloë Grace Moretz), aki próbál beilleszkedni a normális tinik közé. Aztán persze jönnek a bonyodalmak egy szupergonosz személyében, összeáll egy szupercsapat, és gonoszcsapat, aztán jön a nagy összecsapás. Nagyjából ennyivel le is rendezhető a film sztorija.

Én úgy láttam, az egész kicsit elcsúszott valami infatilis agymenésbe forgatott amerikai tinifilmbe. Ami nem lenne feltétlen baj, ha nem lenne ilyen éles az ellentét a két világ között. Mindenből kicsit túl sok lett, és úgy nézett ki, mintha a rendező (Jeff Wadlow, aki Matthew Vaughn -t váltotta az első rész után) maga sem tudta volna, hogy mit is szeretne kihozni az alkotásból.  Néhány jelenetnél egyébként a falat kapartam, főleg, mikor egy Kick-Ass filmben percekig azt kell nézni, hogy egy 30-as nő tizenötévesnek öltözve hogyan vonaglik a tornaterem közepén. Valamint nehogy már az legyen humorforrás, hogy a  bombanő összehányja és fossa magát az egész suli előtt. Mindezt premier plánban. Nem hiszem el, hogy egy Mindy-féle szuperokos kiscsajnak csak ennyire futja, mint csúfos bosszú. Egyébként ez volt az a pillanat, amikor már minden filmbe vetett bizakodásomat, az érdeklődésemmel együtt elvesztettem, így nem tudott meghatni már sem a szuperhőscsapat (amiben egyébként kimondottan jó karakterekkel találkozhatott a néző), sem az akciójelenetek, sőt még a monumentális öldökléseket végrehajtó gonoszteam sem. A főgonosz kissrác pedig egyenesen az agyamra ment, vicces nem volt, jó poénja maximum kettő, a karakter erőltetettnek hatott, és a lépései is nélkülöztek mindenféle logikát. A „Majd én megmutatom köcsögök!”- szerintem nem túl nagy motiváció ahhoz, hogy elvigyen a hátán egy egész filmet. Egyébként pedig rendkívül zavart, hogy az első részben semmi nem utalt arra, hogy ez a béna, álmodozó kissrác alapjában véve egy olyan szinten pszichopata karakter, aki képes rezzenéstelen arccal kinyírni a saját anyját, majd minden erejével azon lenni, hogy leigázza a világot.

Egyébként is vannak még gondok az első részhez való viszonnyal, hiszen például főhősünk szerelmi szálát is elég röviden lezárja. Körülbelül egy tíz másodperces jelentben szakít vele élete szerelme (értititek, az a csaj, akiért az első részben annyit küzdött), ő pedig egy vállrándítással elintézi a dolgot, hogy ha így van, akkor így van.

A film kapkodós, összecsapott hatást kelt, kevés az igazán jó poén, a karaktereket meg időnk sincs igazán megismerni. Egyedül az akciójelenetre nem lehet panasz (bár szerintem az első részben azok is jobban megkomponáltak voltak), de ez így is gyatra.  

Magában lehet egy egyszernézős limonádéfilm, de az első részhez képest ez édeskevés.