Thanatomorphose (2012)

Thanatomorphose_poster.jpgTanatomorfózis; a szó maga a szervezet halál utáni bomlására utal. Ebből kiindulva nekem valami Contracted –féle amatőrközeli zombis horror jutott egyből az eszembe, sőt még az is megfordult a fejemben, hogy talán ez valamivel jobban kidolgozza a témát. Egy nagy büdös francokat! Ez a filmnek nevezett celluloidszörny nem jó másra, mint megbotránkoztatásra és az undor legkülönfélébb módon való kiváltására. De a készítők biztos jól szórakoztak közben.

Ugyanis nem volt belőlük sok, mindössze 28 ember közreműködésével forgatta le Éric Falardeau, kanadai rendező első filmjét; ezt a borzalmat. A movie alaptörténete rendkívül egyszerű és gyorsan felfogható. Van egy lány, aki ismeretlen okokból elkezd rohadni. Majd lassan szétbomlik, bár közben azért szétveri két fickó fejét kalapáccsal. Igen, ennyi. Feltehetnénk egy csomó kérdést, azonban még a legfontosabbra, a miértre sem kapunk választ, de még csak egy árva kis utalást sem a 95 perc alatt. „Jaj, mi történik velem, rohadok!” – gondolta a főhősnő, majd befüggönyözte magát és szépen lassan folytatta a dolgot tovább. WTF? Most komolyan? Végig azt kell nézni, ahogy a teste egyre inkább mállik szanaszét, egyre undorítóbb és undorítóbb jelentekkel megspékelve. És !SPOILER! a végére még csak zombi sem lesz belőle, csak egy nyákban tocsogó csontváz.

thanatomorphose-03.jpg

Egyébként azon agyaltam vajon mennyi idő telhetett el, mert sajnos a film elég rosszul bánik ezzel is. Tehát, a teljesen ép testtől eljutunk, a teljesen csontvázig. Ez azonban nem egyik napról a másikra történik. Ezalatt senki nem hiányolta a főhősnőt? Vagy a két férfit, akit időközben kinyírt? Meg egyáltalán, a többi lakónak nem tűnt fel a szag, főleg miután már – a lánnyal együtt- három hulla rohadt az egész film játékterének szánt lakásban?

Azt hiszem fölösleges értelmet keresni ebben az egészben, mert egy nagy katyvasz a film. Nem indul sehonnan és nem vezet sehová, ennyi erővel egy dokumentumfilmet is nézhetnék az emberi test oszlásáról, és szerintem milliószor érdekesebb lenne. Vannak benne egész jó ötletek – jéggel és hideg vízzel próbálja konzerválni magát, visszaragasztja a testrészeit, kinyomja a szemét, hogy ne is lássa magát- de mindez elveszik amögött az egész mögött, hogy az ember nem lát túl az erőltetett szexualitáson,(mert ugye mi mással töltenék ki a hiányzó játékidőt, mint szexuális utalásokkal) meg az undort keltő jelenetsorokon.

Szerintem épelméjű ember nem fogja értékelni ezt az alkotást, akármennyire is művészfilm rajongó. A mazochistáknak pedig jó szórakozást hozzá!