Meleg helyzet

Szögezzük le, a szexuális beállítottsága mindenkinek a magánügye. Mind a heteroknak, mind a homoszexuálisoknak. És ezen csúszik el ez az egész meleg öntudat felvonulás, és ezért érti mindenki félre a dolgot, és gondolja azt, hogy ez nem más, csupán a melegek magamutogatása. És igen, ebben is van valami, hiszen néhányan elég harsányan próbálják meg ezt a dolgot lenyomni a kevésbé toleráns embertársak torkán, mert teljesen érthető, hogy van, aki nem néz szívesen premier plánban, színes fürdőgatyában smároló férfiakat. De mint kis hazánkban általában, most is elcsúszott az egész a végletek irányába, és beleestünk abba a hibába, hogy mindenki csak szajkózza a saját véleményét, de nem hajlandó meghallgatni a másikét, és így közösen kialakítani egy kompromisszumot.

ellen.jpgNekem semmi bajom a melegekkel, vannak leszbikus barátaim, és ismerek homoszexuális fiút is. Nálunk soha nem volt téma, valahogy mindig normálisnak tűnt, hogy az adott lányt nem fiúval, hanem egy másik lánnyal láttuk, sőt azon lepődtünk meg, mikor egyszer bevallotta, hogy neki bizony az első párja hímnemű volt. Teljesen egyenjogúnak lehet őket tekinteni, mint embereket, és mint párt is. Persze ahhoz az is kell, hogy ők is úgy viselkedjenek. Mert azt valószínűleg nem néztük volna jó szemmel, hogyha az orrunk előtt nyalják-falják egymást, de ezt ugyanúgy megvetem egy hetero párnál is. Egyszerűen nem az utcára való az, hogy a másikat nyakig bekapjuk, és percekig nem eresztjük. Ez a négy fal közé való, ugyanúgy ahogy például az is, hogy ki milyen szexuális játékszerrel dobja fel a nemi életét. Mert a kézfogás, a szájrapuszi, és a kedves érintések nem fognak senkit megbotránkoztatni, sőt nagy valószínűséggel fel sem figyelnek rá. Nem volna azzal sem semmi bajom, ha egy meleg munkatársam lenne, csak azt ne várja el, hogy a nyaralásukon készült közös, kisgatyában pózolós tengerparti képeiket vidám arccal kelljen nézegetnem. De ugyanígy bunkónak tartanám azt a heterot is, aki az ellenkező nemű párjával teszi ugyanezt, csak ez azért elfogadottabb, mert a csapból is a pucérság meg a szex folyik.

Melegek és a házasság?

Én azt mondom miért ne. Manapság az emberek többsége már úgyis csak a papír miatt házasodik, hát miért ne tehetné ezt meg egy férfi a férfival, vagy nő a nővel? Persze, azt is be kell látni, hogy itt a bigott vallásosok egyből felhorkannak, és a vallásuk szerint jogosan, de az egyház is kapja meg a jogot arra, hogy eldönthesse, összeadja-e őket.

Melegek és a gyerekvállalás?

modern family.jpgNa, ez itt az igazi kérdés, és ez az, amire igazán senki nem tudja a választ. Furcsának furcsa, ha egy kisgyereknek két anyukája vagy két apukája van, de korántsem biztos, hogy rosszabb szülő volna két, jó egzisztenciával rendelkező férfi vagy nő, mint egy alkoholista apa, és munkanélküli anya, akik mellett a gyerek teljesen elhanyagoltan, és mindenféle normális emberkép nélkül nő fel. Mert az tény, hogy a gyerek a szerepeket a szülőktől tanulja, és az is igaz, hogy ezek a szerepek a meleg házaspároknál is megvannak, ergo a gyerek lát egy anyai, gyengéd, családösszetartó, és egy erősebb, családfenntartó szerepet. Persze a gyerek énje nem csak a család, hanem a társadalom által is formálódik, és ehhez van szükség arra, hogy a másik szülők ne a gyereket büntessék azzal, hogy nem bírják a meleg szülőket. Mert a kisfiúban vagy kislányban nem az fog nyomot hagyni, hogy otthon mit lát, hanem hogy kinevetik és kiközösítik az iskolában, mert neki két anyukája vagy két apukája van.

És igen, itt jön az, hogy a társadalmunk még nem nőtt fel ehhez a feladathoz. Mert még mindig ott tartunk, hogy a másikkal, és annak viselt dolgaival vagyunk elfoglalva, ahelyett, hogy a saját házunk táján söprögetnénk. És amíg ez nem változik, lehet akár kéthavonta is felvonulás, változni semmi nem fog.