Az átok háza (2020) - kritika
2020. január 11. írta: Koczy

Az átok háza (2020) - kritika

Unaloműzőnek elmegy... 

az_a_tok_ha_za_2020_02.jpg

Az amerikaiak nagyon szeretik a japán horrort, igaz a saját szájízük szerint. Ezért is ültetik át (és nem egyszer butítják le) az eredeti történetet, vegyük csak az egyik legsikeresebbet, a Kört, amelynek már szintén jóval több folytatása született, mint ami feltétlen szükséges lett volna. Ez a helyzet az Átokkal meg annak a plusz két részével, illetve Az átok háza címen futó legújabbal, ami egyfajta újragondolása az elsőnek.

Ugye van az átkunk, ami egy japán házikóból indul, ahol egy férfi lemészárolja a családját, a halott és nagyon mérges családtagok pedig nekiállják megkeseríteni az oda betérők életét. Ezt az átkot hurcolja haza Amerikába az ápolónő, aki abban a házban dolgozott, és az ő családja is hasonló sorsra jut. Valamint mindenki, aki csak egy percet is eltölt az újabb elátkozott ház falai között. Egy gyilkossági nyomozás kapcsán kerül a képbe a fiát egyedül nevelő rendőrnő (Andrea Riseborough), aki mit sem tud erről az egészről, és vén róka kollégája (Demián Bichir) figyelmeztetése ellenére mégis bemegy a házba, így őt is elkezdik üldözni a halottak szellemei. 

az_a_tok_ha_za_2020_03.jpg

Vegyük a pozitívumokat:  a hullák szépek. Most komolyan, nagyon igényesek a különféle rothadási stádiumban lévő halottak, habár ijesztőnek nem mondanám őket, inkább az undorfaktor játszik. A film állandóan sötét és kellően baljós atmoszféráját is egészen jól sikerült megteremteni. 

az_a_tok_ha_za_2020.jpg

Azonban, ha már háromnál több horrorfilmet láttál életedben, túl sok újdonságot nem tartalmaz a film, semmi olyan nincs benne, amit ne használtak volna fel bármelyik "B" kategóriás amerikai ijesztegetős moziban, beleértve a rengeteg jump scare-t. Nicolas Pesce, a rendező (aki egyébként az utóbbi idők egyik legnyomasztóbb horrorját, az Anyám szemét is jegyzi)  ugyan játszik az idősíkokkal, ezzel némileg feldobja a nem túl csavaros sztorit, viszont egyik történet főszereplője sem tud annyira szimpatikus lenni, hogy a néző valóban aggódjon érte vagy szurkoljon neki. Hiába áll össze a végén a kép és kapcsolódnak össze a sztorik, nincs meg az a nagy "Ahaa"-érzés.

Sőt, semmilyen érzés nem keríti hatalmába az embert, csak megrándítja a vállát, és megállapítja, hogy legalább a moziteremben meleg volt, míg kinn -3 fok és köd...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://koczyblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr3415403718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.