Anyukám mostanában eléggé rákattant a női magazinokra. Na, ne ijedjetek meg, nem a Cosmo-ra, a Joy-ra, meg a többi hasonló „divat” magazinra gondolok, hanem azokra a kis, füzet méretűekre, amikben oldalakon keresztül mesélnek el egy-egy történetet, aminek mindig kötelezően happy end lesz a vége.

Én is megírtam hát a saját „Csók és könny sztorimat”, de egy szavát se tessék komolyan venni.

Életem férfija

Egy igaz történetet mesélünk most el, egy fiatal nőről, akinek az élete egy rossz csavarral egy csapásra megváltozik. A kilátástalanságból csak egy férfi szerelme rángathatta ki.

A huszonegy éves Gizike könyvelőként dolgozott a helyi téeszirodában. Rendkívül jó munkaerő volt, tanulékony, ügyes, és úgy tudta csapkodni a billentyűzetet, mint a villám. Minden reggel fél hétkor kelt fel, megfésülte szalmaszőke fürtjeit, majd összekötötte őket a szokásos copfjába, ezután felöltözött, tízórait csomagolt magának, majd elindult a három utcával odébb állomásozó termelőszövetkezeti irodába. Délután négyig tartott a munkaideje, utána hazament, és ügyelt rá, hogy mindig legyen friss étel az asztalon. Tizennyolc éves kora óta ugyanaz a rutin, ugyanolyan napok követik egymást. Pedig Gizike nem volt csúnya lány, de túl szépnek sem mondható, az a tipikus bögyös-faros menyecske, akiért a falu bikái ökölharcot vívnak. De Gizikét mindez hidegen hagyta, hiszen neki ott volt szerelme, Béla, aki a falu szélén felhúzott szövőgyárban volt karbantartó. A lány úgy gondolta, ezzel a férfival fogja leélni az életét, ezért szívét –lelkét beleadta a kapcsoltba. Épp ezért lepte meg, mikor Béla egyik este, vacsora után így szólt:

- Gizike, figyelj, azt hiszem, ez már nem működik kettőnk között. - A fiatal lány nem tudott megszólalni, csak állt némán, kezében egy zsíros főzőkanállal. Aznap pacal volt a vacsora.

- Hogy érted ezt? –szólalt meg végül.

- Gizike, én őszinte leszek hozzád. Nem akarlak áltatni, van valakim. Szerelmes vagyok – nézett a szemébe a férfi.

- Ki az a nő? A Borcsa, ugye? Láttam ám, hogy lájkolta minden kiírásodat a fészbúkon! – fakadt ki.

- Igen, ő az. Nem akartunk tovább titkolózni. Tudod, mikor mondtam, hogy az egyik gépet kellett megszerelni, azért maradtam tovább, ez nem volt igaz. Akkor is a Borcsánál voltam.

- Gyanús is volt, túl tisztán jöttél haza! – tört ki belőle a sírás, és ledobta a fakanalat. A szobába rohant, és pakolni kezdett.

- Még valamit mondanék – lépett be az ajtón, majd elhaló hangon közölte – Borcsa terhes.

Gizikében ekkor végleg összetört valami. Hiába mondott Béla bármit, ő már nem hallotta, csak zokogott, és miközben a szülői ház felé tekert az édesanyjától örökölt Camping biciklin, azon gondolkodott, hol ronthatta el? Miért rohant Béla egy másik nő karjaiba? Mi az, amit Borcsa tudott, ő pedig nem?

Ezekre a kérdésekre sosem kapott aztán választ.

A lány két napig csak sírt, édesanyja hiába vigasztalta, menthetetlennek tűnt. Sokszor bezárkózott a kisszobába, és nem szólt senkihez. A lány szülei Gizike legjobb barátnőjét, Marcsát hívták segítségül, aki rávette a lányt, hogy menjenek el a falunapi buliba, kihagyhatatlan parti lesz, a Kis Lujzi adja a talpalávalót, és jut az ingyen pörköltből is mindenkinek. Gizike végül felöltözött a legcsinosabb ruhájába, és elindult, hogy megkóstolja a helyi italozó pálinkakészletének nagy részét. Rengetegen voltak a mulatságon, többen ropták a sátorban, a férfiak nagy része pedig a kocsma teraszán sörözgetve osztotta meg egymással az életbölcsességeket. Gizike a pulthoz próbálta verekedni magát, ekkor hirtelen egy lökést érzett hátulról, majd hideg folyadék folyt végig rózsaszín, párducmintás topja hátán. Egy másodperc alatt megfordult, hogy lekeverjen egy pofont támadójának, de úgy meglepődött, hogy el is felejtette mit szeretett volna tenni. Felnézett a magas, szikár férfira, aki heves bocsánatkérések közepette próbálta tolni előbbre a lecövekelt lányt.

- János? – nyelt egy nagyot.

János volt Gizike plátói szerelme tizenhárom éves korában, de az akkor tizenhét éves, kőművesként dolgozó fiú, rá sem hederített a nagymellű, ambár még általános iskolás leányra. Aztán János elkerült a faluból, azt mondják a városba költözött, egy jobb munka reményében. De most újra itt volt, és most már érett, felnőtt fejjel elegyedtek beszélgetésbe egy kupica pálinka mellett. Gizike egyből tudta, hogy megtalálta a férfit, akire eddig várt, és tudta, János is így érez. Két hét után összeköltöztek, és Gizike, hogy biztosítsa jövőjét, gyorsan teherbe is esett. És akkor végre boldognak, és kiegyensúlyozottnak érezte magát, hiszen egy olyan férfi volt mellette, aki szerette, és hetente csak egyszer részegedett le a kocsmában.

Vége