Új szakirány a JEK-en

nikolett.jpgA Vas- Megyei Egyetem Járási Egyetemi Központja a felsőoktatás átszervezése miatt úgy döntött,ezentúl olyan szakmák oktatását helyezi előtérbe, amelyek segítségével a tanulók könnyedén tudnak majd érvényesülni a „nagybetűs” életben.

Ilyen lesz a bölcsészettudományi tanszék kommunikáció-médiatudomány szakának új szakiránya.  Az egyetemen a 2013-as szemesztertől a PR és az újságírás mellett a rúdtánc fitnesz szakirány is választható lesz. Erről Dr. Gimesi-Merkler Nikolett, egyetemi docenssel beszélgettünk.

Elég furcsa, hogy a bölcsészettudomány keretei között oktatnak efféle tárgyat. Honnan az ötlet?

Ez egy teljesen egyedi kezdeményezés. Úgy gondoltuk, szükség van egy olyan újításra, amely felveszi a versenyt a magyarországi és esetleg külföldi munkaerőpiac elvárásaival. Tudjuk, hogy a Mekdonálc és az egyéb étteremláncok felvevőpiaca sem akkora, hogy minden bölcsésznek jusson hely, úgyhogy kiterjesztettük a látókörünket. A választásunk a rúdtánc fitneszre egy rendkívül hosszú folyamat és átgondolt döntés eredményeként esett. Szóba jöttek az egzotikus táncok, és az erotikus masszázs is, de figyelembe véve a fejlődő iparágakat, ez tűnt a legjobb megoldásnak.

Van a tanszéknek erre megfelelő tanári kara?

Egyelőre nincs, de mivel a megszorítások miatt sok professzort és oktatót, valamint a fénymásoló fiút is el kellett küldeni, az így fennmaradó összegből tudunk finanszírozni egy hozzáértő gárdát.

Úgy tudom végeztek egy előzetes felmérést a helyi középiskolák végzős diákjai között ezzel az új kezdeményezéssel kapcsolatban…

Igen, és meglepetésünkre a diákok nagy lelkesedéssel fogadták. A kedvező tandíj mellett az erre a szakra jelentkezőknek különféle ösztöndíj támogatásokat is tudunk biztosítani. Ennek ékes példája a már megszervezett Olaszországi, Ausztriai és Holland tanulmányi túra, ahol a diákok egy féléves gyakornoki program keretein belül ismerkednek meg a szakma rejtelmeivel.

Mit gondol, ez, és az ehhez hasonló újítások megmenthetik az egyetemet?

Mindenképpen. De nem csak a mi tanszékünk vezet be ilyen újításokat, a természettudományos tanszék például 2014-ben kíván egy okleveles árokásó szakot indítani.

 

A tanszék további terveiről, és a felvételi eljárás módjáról az egyetem honlapján tájékozódhatnak.