Rövid anekdota a meccsek mellékhatásairól

Epikus jelenetnek voltam a minap szemtanúja. Közbeléphettem, vagy segíthettem volna, de egyszerűen annyira kíváncsi voltam a végeredményre, hogy inkább végignéztem a vígjátékba illő képsorozatot.

Tegnap párom úgy búcsúzott el délután, hogy kosármeccsre megy a haverjaival, nemsokára jön. Valamikor éjjel fél kettő környékén ért végül haza, első útja a konyhába vezetett. Kinyitotta a hűtőajtót, nekitámaszkodott, majd pár perc bámulás után kivett két közepes méretű tojást. Még szerencse, hogy a serpenyő, igaz kicsit koszos állapotban, de épp elől volt, így nem volt más tennivalója, csak beleplaccsantani a két tojást a felmelegített használt olajba. Persze a sütő begyújtása nem egy egyszerű feladat, úgyhogy nem is lepődtem meg rajta, hogy hősünk sikeresen megégette az egyik ujját. Nagy visongatás kíséretében ugrott egyet, majd első lendületből levert egy tényért és egy poharat a konyhaasztalról. Gyorsan kent rá egy fél tubus fenisztilt. Ezután nekiállt összeszedni a darabokat, azonban nagy igyekeztében sikerült megvágnia a kezét. Arra is pacsmagolt egy kis fenisztilt. A nagy küzdelemben megszomjazott a szentem, gondolta iszik sört, de meglátta az asztalon hagyott kólát, így az az ötlete támadt, hogy összeönti a kettőt, mert az biztos finom. Ennek az lett a vége, hogy az egész konyha úszott a sörben és a kólában.

Ekkor léptem elő az előszoba rejtekéből, és kérdeztem meg tőle, hogy azt azért tudja-e, hogy mi lett a meccs végeredménye, mire ő diadalittasan közölte, hogy "Persze, az egyikek nyertek egy góllal a másikak ellen!"

Szerintem ő aznap nem kosármeccsen volt...

crazy-drunk-man.jpg

Címkék: egyéb