Nem tudom csak nekem tűnt-e fel a dolog, de mostanában megszaporodtak a labilis lelki állapotú egyénekről, valamint a hozzájuk kapcsolódó tragikus kimenetelű balesetekről szóló hírek. Csak az elmúlt pár hétből szemezgetve; ott volt a főtéri lakásában a vizeletét és székletét gyűjtögető férfi, a szellemménes keresésére induló fickó vagy az a hajléktalan, aki a múlt héten a villamos alá lökött egy idős hölgyet. Persze minden esetben megy az adok-kapok, soha senki nem hibás, és senkit nem lehet felelősségre vonni.

Tény: az utca (főleg Budapesten) tele van bolondokkal. Én is találkoztam már jópárral, pedig még egy éve sem élek a fővárosban. Most már faarccal megyek el a magában beszélő, láthatatlan kutyát sétáltató vagy önkívületi állapotban ocsmányságokat kiabáló, láthatóan ápolatlan egyének mellett, de azért magamban imádkozom, hogy ne engem pécézzenek ki maguknak. Lehet, hogy ez paranoidnak tűnik, de alig laktam itt pár hete, mikor egyik délután a könyvtárból hazafele a négyes villamoson egy fickó minden előzmény nélkül tapogatni, majd inzultálni kezdett. Menekülni lehetetlen volt előle, jött utánam, közben válogatott trágárságokat kiabált, és az édesanyámat emlegette. Az embereket persze mindez nem érdekelte, még csak a segítő hajlam sem mutatkozott meg, nekem magamnak kellett leráznom a fickót. De az is csak a szerencsének volt köszönhető, ugyanis, amíg egy pillanatra nem figyelt, én fel tudtam ugrani egy már épp csukódó ajtajú villamosra.

Több barátnőm is találkozott már „tapogatós” vagy kényszeresen rugdalózó, ütögető emberrel a tömegközlekedési eszközökön, és nekik sem volt más lehetőségük, mint a menekülés. Mert mit lehetne tenni? Indulhatunk ki abból, hogy, ha mi gyenge nők esetleg visszabeszélünk nekik, vagy felemeljük a hangunkat majd jól megijednek, mert nem számítanak rá (vagy így már nem leszünk érdekesek), de az is megeshet, hogy agresszívvá válnak, és megtámadnak minket. Akkor pedig nem sok mindent tudunk tenni. Jobb ötletem nem lévén, beszereztem egy kis üveges paprikasprét, ami mindig készenlétben van a táskámban. Remélem, hogy nem lesz rá szükség.

Sajnos ki kell mondanom, hogy ez a dolog kivédhetetlen. Szomorú, de megtanultam úgy járni az utcán, hogy mindenki gyanús, a táskám mindig szorosan magam mellett, a furcsa alakokat pedig jó messziről elkerülöm. Lehet szidni az egészségügyi ellátást, meg lehet szajkózni, hogy újra meg kellene nyitni az OPNIt, vagy jobban ellenőrizni a hajléktalanokat (mert biztos vagyok benne, hogy az utcán élők fele minimum  küzd valamilyen súlyos mentális betegséggel), de hiába okoskodunk, változtatni sajnos nem fogunk tudni a dolgon. Amíg belefér a jogszerűségbe az, hogy egy bizonyítottan bolond és közveszélyes embert pár nap után visszaengedjenek az utcára, addig nincs miről beszélnünk. Ott tartunk, hogy nekünk kell megvédenünk magunkat az őrjöngőktől, a bolondoktól és a tolvajoktól. A probléma csak az (a magyar törvényeket ismerve), hogy valószínűleg azt fogják meghurcolni, aki magát védte. Így próbálj meg okos lenni!