Amíg csillog a szemetek, maradjatok gyerekek!

kolyok.jpgÁkoska butaságokat beszélt az osztály előtt feleléskor, azért egyeset kapott. T. Tanár úr tudta jól, hogy Ákoska apukája a falu leggazdagabb embere, aki a vagyonát teljesen legális módon állami pályázatokon nyert pénzből felépített trafik valamint ingatlan bizniszből szerezte, mégis volt olyan „tökös”, hogy be merte karcolni azt a karót az e-naplóba a fiúcska neve mellé. Amikor Ákoska apukája megkapta az értesítést erről a szörnyű gyalázatról, nagyon felhúzta magát, kezét idegesen tördelve járkált fel-alá a papíron csak 52 négyzetméteres háromemeletes luxusvillában. Felesége próbálta nyugtatni, de a férfi meg sem hallgatva az asszony asszonyi butaságait visszaküldte őt a konyhába, ahol rendes nőnek a helye van. Majd, ahogy a nappaliszőnyegen hisztiző fiúcskára nézett, megszületett a férfi fejében a gondolat. Bepattant a szürke Mercedesébe, majd az iskolához hajtott. Berontott az igazgató irodájába és T. Tanár úr azonnali felmondásáért kezdett kardoskodni. Az ő fiát megalázták és csak azért nem kaphat egyest, mert más a véleménye, mint a tanárnak. Pedig itt nem a vélemények különbségéről volt szó, hanem arról, hogy Ákoska hülyeségeket beszélt az órán. Igazából mindebben csak az a szép, hogy Ákoskát nem is a tanár hívta ki felelni, hanem ő maga jelentkezett.

Persze nálunk ez teljesen normális, hogy akinél a pénz van, az azt csinál, amit csak akar. Csakhogy a kormány a mi pénzünkkel csinál mindig azt, amit akar és még el is akarja hitetni velünk, hogy az nekünk nagyon jó. Én nem különösebben foglalkoztam eddig Ákos ügyével (sem a zenéjével, sem a magánéletével, sem a nézeteivel), hiszen felnőtt ember, azt csinál, amit akar, azt mond, amit akar és akkor csinál magából hülyét, amikor csak szeretne. Lehet véleménye, azt el is mondhatja, van, aki egyetért vele, van, aki nem. Mint neves előadóművész, neki is van egy imidzse, amit fenn kell tartani, vannak szponzorai, akik a pénzükért (teljesen jogosan) elvárnak egyfajta viselkedésmódot. Ha pedig a Művész Úr van annyira tökös, hogy a szponzor nézeteivel nem megegyező véleménnyel kiáll haknizni, hát vállalja a következményeket. Nekem is lehet ellentétes véleményem a munkahelyem gondolkodásmódjával, de azt (ha szeretném megtartani a munkámat), inkább megtartom magamnak és (ha annyira nem bírom magamban tartani) majd kifejtem egy sörözésnél a haverjaimnak, nem egy vállalati meeting kellős közepén. És ha mégis vagyok olyan hülye, hogy kirúgatom magam, nem kezdem el ekézni a munkáltatót és nem várom el a nagybácsimtól, aki a cég egy részét pénzeli, hogy vegyen revansot.

Egyszerűen zseniális ennek a gyermeki hisztinek és pofátlanságnak az az egyvelege, amikor már nyilvánosan képesek saját maguknak ellentmondani, úgy, hogy közben meg vannak győződve róla, hogy nem ezt teszik. „(…) mi elfogadhatatlannak tartjuk, hogy ma Magyarországon bárkit véleménye és nézetei miatt ilyen formában diszkriminálni lehessen." Akkor most Kedves Kormánytagok, szépen üljetek le és addig írjátok ezt a mondatot szépen, gyöngybetűkkel, amíg rá nem jöttök, hogy hol a hiba.