Felnőttként a nyelvtanulás még nehezebb, mint diákként, hiszen az embernek a munka és a család mellé be kell passzirozni az órákat és az otthoni tanulást. Ezért próbál rugalmas megoldás után nézni, egy olyan helyet keres, ahová akkor járhat, amikor épp a szabadideje engedi. Mivel a munkája miatt sürgős lenne minél előbb elkezdenie a tanfolyamot, úgy dönt, személyesen érdeklődik az egyik, nagyon sok helyen reklámozott nyelviskolában. Nem tervezte, hogy egyből beiratkozik egy tanfolyamra, csupán kíváncsi volt a lehetőségekre, azonban mégis befizetett húszezer forintot. A hölgy a nyelviskolában szívélyesen fogadta, kávéval kínálta, megíratott a férfivel egy tesztet, amit ugyan be sem fejezett, mégis 50%-ra teljesített, úgy, hogy utoljára középiskolában látott németkönyvet. A tesztet a szeme előtt javították ki, kipipálva a válaszokat. A hölgy felajánlott egy bizonyos csomagot, azonban a férfi ezt kissé drágállta, mivel a családi kasszából most hiányozna neki az a több, mint kétszázezer forint. A nő mézes-mázos stílusban rá akarta venni, hogy érdemes lenne beválallni a drágább csomagot, és érdeklődött, hogy esetleg nem tudna-e kölcsönkérni valakitől, hogy ezt kifizesse. Majd elmondta, mivel ő itt a legnagyobb főnök, azért még így is nagy kedvezményeket adott, sőt felajánlotta, hogy kapnak pluszban a drágább csomag mellé ajándék gyakorlati órákat. Ez az ajánlat azonban csak a mai napra érvényes. A férfi mondta, hogy ő ezt még nem tudja eldönteni, mire a nő a legnagyobb nyugalomban vonult ki az irodából, hogy gondolkodási időt hagyjon. Nemsokára visszatért, a férfi a pár perces gondolkodási idő és a sok jól hangzó marketinges szöveg (milyen remek tanítási módszerük van, nem kell otthon tanulni, stb.) hatására úgy döntött, befizeti az előleget a tanfolyamra. Igen, előleget, ez a szó többször elhangzott. 

Aznap este a férfi átbeszélte a dolgot a feleségével, és úgy döntöttek, mégsem fog beleférni a családi költségvetésbe ez a tanfolyam, megpróbálják megoldani máshogy. Másnap visszamentek, hogy megmondják, mégsem fog a férfi órára járni. A nő ekkor már nem volt olyan szívélyes, elmondta, hogy van jobb dolga is, mint őket hallgatni, épp tárgyaláson volt. Egyébként pedig nem az ő dolga a tájékoztatás. Ekkor felvetették, hogy hívjon olyat, aki ráér ezzel foglalkozni, azonban a hölgy az ilyen hozzászólásokat egyszerűen ignorálta. Meg persze leadta a jelentkezést a minisztériumnak (hogy milyennek, arra nem volt válasz), így már nem lehet visszalépni. Végül szerették volna visszakérni az előleget, azonban sajnos ez nem volt lehetséges, a nyelviskola képviselője arra hivatkozott, hogy a férfi aláírta a papírt, miszerint letanulja a szerződésben foglalt órákat, és a befizetett díj vissza nem térítendő. Igen, díj, itt már erről beszélnek és szó sincs előlegről. Mindemellett a hölgy ügyvédekkel fenyegetőzött, a férfi örüljön, hogy az egész díjat nem számlázzák ki.

Csalodottan távoztak, azon gondolkodnak, hogy azért letanulja azt a pár órát, bár ilyen rossz szájízzel nincs kedve az egészhez. Vagy pedig bukja a pénzt. Csalódott, és nem azért, mert nem kapja vissza az összeget, hanem mert úgy érezte, becsapták. Utólag, otthon kezdett el gondolkodni a nő ügyes marketinges fogásain, hogy szinte kellemetlenül érezte volna magát, ha nem írja alá a szerződést. Egyszerűen nem hitte el, hogy már egy nyelviskolának is úgy kell behúznia az embereket, mint a legolcsóbb termékbemutatóknak. Csak, míg a termékbemutatón számít rá az ember, hogy csőbe akarják húzni, itt meg sem fordult a fejében, habár többször megszólalt a belső vészharang.