Így ne közlekedj közúton!

angry-woman-driver.jpgTegnap valami furcsa csillagállás lehetett, vagy a fene sem tudja, de több borzasztó közúti bénasággal futottam össze azalatt a pár óra alatt, amíg ügyeket intéztem kis városkámban, mint karácsony másnapján, mikor a hétvégi sofőrök nekiindulnak rokont látogatni. Ezen felbuzdulva össze is szedtem néhány különösen idegesítőt. 

 

Csak óvatosan

„Miért megyünk ötvennel? Miért megyünk ötvennel? Miért csak ötvennel megyüünk?!” – kérdezi az egyszeri Fordos Lány, miközben már legszívesebben a fejét verné a kormányba egy kocsisor becses negyedik tagjaként. Igen, elől az óvatos autós, aki fél a kanyaroktól ezért inkább rááll egy biztos tempóra. A mögötte közlekedő meg nem elég bátor, és/vagy nem ismeri az útszakaszt, ezért inkább beáll mögé. Az utána következő pedig belátja, hogy bizony két autót sehol nem lehet biztosan megelőzni, ahol meg lehetett volna, ott meg juszt is jöttek szembe. Ezért megyünk ötvennel, és ezért tart harmincöt percig egy tizenöt kilométeres útszakasz megtétele.

 

Kicsit gyáva

Előz, nem előz, előz, nem előz, előz, nem előz…. – jön le az előttem haladó mozgásából, és még az indexszel is játszik közben, így neked esélyed sincs arra, hogy esetleg lépéseket tegyél az ügy érdekében. Sőt, az ilyen általában akkor gyűjt bátorságot, amikor te már megkezdted az előzést, és a tükörbe nézést mellőzve, elegánsan bevág eléd.

 

Nagyon bátor

„Még előzők, még előzők, még előzők, még beférek, még beférek! A p*csába, engedj be, engedj be, engedj be!”  Ha nem ismered az autód korlátait, és nem tudod felmérni a távot, ne előzgess felelőtlenül, mert másnak kell megmentenie téged attól, hogy szétkenődjél egy Scania kamion elején. 

 

Törvénytisztelő

Miszter Belső Sávban Főúton, Hetvennel Kocsikázok sosem érti, hogy miért kerülgetik őt a külsőben az emberek. És már nem is fogja megérteni soha…

 

Menő

Kedves Boyracerek! Az utakon azért van két sáv, hogy mindenki elférjen rajta. Ez a kanyarokra is igaz. Szóval nem kell átmenni a szembejövő sávba, mert előfordulhat, hogy igaz, hogy te nem látod, de jönni fognak szembe. És rendkívül meglepődnek, ha te nagyon sportosan, a kanyart levágva épp szemközt kerülsz velük.

 

Drága a büntetés

Sárga lámpa! Satuféékk! És lőn tömegkarambol…

 

Megfontolt

Ó, jaj, forgalmas úton ki kellene kanyarodni. „Épp nem jön senki, de látom, hogy valahol ott a távolban valaki erre tart! Ki merjek menni? Nem tudom, nem tudom… Ki merjek menni? Nem tudom, jaj! Kimegyek! Nem, inkább, mégsem” – mérlegelt eképpen az előttem álló, már körülbelül tíz perce. Mögöttünk sor. Végre rászánja magát. És lefullad!

 

Csak a biciklis

„Hejj, én vagyok a biciklis, nekem mindent lehet” – gondolta a biciklis, majd lekerekezett elém a járdáról az úttestre anélkül, hogy körbenézett volna. Amikor meg rádudáltam, kaptam egy nem túl kedves nemzetközi kézjelet. El is szégyelltem magam rögtön.

 

Parkoló probléma

„Öt kilométerről látszik, hogy tele van a parkoló, de én azért még bemegyek!”- okoskodott az egyszeri anyuka az egyterűben, pedig látta, hogy mindenki azért forgolódik, hogy kifele tudjon jönni. Ő meg olyan „ügyesen” haladt befele, hogy sikeresen lebénította a kifele jövő forgalmat is. Aztán nem értette a problémát.

 

Fontos ember

Állj félre telefonálni vagy használj kihangosítót/headsetet, esetleg ne beszélgess vezetés közben, de semmiképp ne tartsd fel a forgalmat azért, mert nem tudsz egyszerre telefont tartani a füledhez és kormányozni!

 

Titeket mi idegesít a legjobban az utakon? Kommentelni ér!