Metrópróba utas szemmel

Napok óta négyes metró lázban égett az ország, mindenki úgy örült annak, mint majom a farkának, hogy végre elkészült valami, aminek már évek óta működnie kellene. De ez van, lassan, de biztosan fejlődik a város, csak az a nagy kérdés, hogy ha most így, a választások előtt egy héttel hirtelen készen lett minden, akkor mi is tartott hét évig? Ugyanis 2007-ben már azzal hitegették az egyik ismerősömet, aki akkor volt végzős a Műegyetemen, hogy a diplomaosztóra már a négyes metróval mehetnek. Nos, ez az ismerősöm azóta már rég le is doktorált…

Persze, ne legyünk már ennyire negatívak, mert a négyes vonal bizony nagyon fasza. Bár elsőre kicsit furán húzogattam a szemöldökömet, mikor végignéztem a megállókon. Például az Istennek nem tudtam elképzelni, hogy hogyan oldják meg, hogy egy nyolcvan méteres szerelvény megálljon a Fővám téren, és a Kálvinon is (mikor ez villamossal is rendkívül rövid táv), valamint Újbuda Központnál és a Móriczon is.

blog1.jpg

De zökkenőmentesen működik a dolog. Legalábbis, én, mint laikus, közlekedésmérnöki tanulmányokkal nem rendelkező egyén, így láttam. Arról nem is beszélve, hogy a megállók nagyon szépek, modernek, bár a jó érzéshez kicsit hozzájárult az is, hogy még mindennek olyan jellegzetes „új szaga” van, és egyébként is az egész most az újdonság erejével hatott. Aztán lassan majd megszokjuk ezt is, az emberek nem fognak rácsodálkozni a díszes homlokzatokra, miközben azt keresik, hogy merrefelé is kell felmenniük, hogy elérjék a kívánt célt.

blog2.JPG

Egyébként azt még hadd tegyem hozzá, hogy kelenföldi lakos vagyok, ezért külön örülök, hogy ezentúl körülbelül tizenöt perc alatt, kényelmesen eljutok a Keletinél lakó barátnőmhöz. Apropó, Baross tér… Amikor feljőve a metróból megláttam, hogy mi lett a nagy lyuk helyén, komolyan pár percig nem is tudtam megszólalni. Hangulatos (főleg így napsütésben), az embernek igazán kedve szottyan egy kis mélázva sétálgatásra. Ha pedig egy vonatról érkező turista ezt látja meg először a városból, tuti a tökéletes benyomás.

blog3.JPG

Azt kell, hogy mondjam, well done, most már csak az van hátra, hogy lecseréljék a hármas metró életveszélyes szerelvényeit, és a felszínen a negyven éves, csörgő, zörgő villamosokat. De azt hiszem, erre várhatunk a következő választások előtti két hétig…