Az apáca vs. A valóság

az_apaca02.jpgMár megtekinthető a neten Az apáca című horror előzetese. A Démonok közöttet és az Annabelle-t is azzal promózták, hogy valós eseményeken alapul. Nézzük, ezzel mi a helyzet!

2018. szeptember 6.-án kerül a mozikba az év legparásabb mozijaként beharangozott The Nun, azaz Az apáca. A fehér arcú, sötét szemű apáca ruhába öltözött nőalak már nem ismeretlen a horrorfilmek rajongói számára, ugyanis a Démonok között 2 című moziban kiemelkedő szerepet játszott az ijesztegetésben. A történetéről azonban mindeddig semmit nem tudtunk. A Démonok között sorozatot és az  Annabelle-t is jegyző New Line Cinema még 2016-ban jelentette be, hogy elkészíti a spin-offot, amiből kiderül, miért is üldöz a halálba mindenkit ez a förtelmes nőalak. 

A történet az 1950-es években játszódik, amikor egy pap (Demian Bichir) és egy fiatal apáca (Taissa Farmiga) a Vatikán megbízásából Romániába utazik egy kolostorba, hogy kinyomozzák, ki ölte meg az egyik apácát. Azonban kiderül, hogy a öreg kolostor falai között egy természetfeletti gonosz dolgozik. 

A legtöbb horror mozinál belengetik a "Based on a true story" -kártyát, itt ez most kimaradt, de azért kicsit mögé nézünk a dolgoknak. 

Ki/mi is az a Valak?

A Démonok között 2-ben a Warren házaspárt megtámadó démont Valakként definiálták, és ő jelent meg az apáca formájában. Valak azonban nem apáca, ezt az alakot az alapján találhatták ki, hogy Lorraine az álmaiban folyton egy fekete-fehér ruhás, csuklyás szörnyként jellemezte az entitást. Valak ugyanis egy létező mitológiai alak, viszont egy egészen más formában talákozhatunk vele az abrázolásokon. A démont, aki a pokol legmélyebb bugyrából származik és 38 Légiót irányít, legtöbbször egy angyalszárnyú gyermekként rajzolták meg, aki egy kétfejű sárkányon lovagol. 

Egy Bibiliai szereplőhöz, méghozzá Salamon királyhoz is kötik, egy 17. századi ábrázoláson egy századokkal korábbi leírást elevenítenek fel, a "Salamon kis kulcsai" vagy "Goetia" című műben a legismertebb démonokat ábrázolják, ezek között szerepel Valak is. 

Mi ihlette a mozit?

az_apaca04.jpgA filmet nem valós történet, hanem egy valós film, méghozzá az 1986-os, Sean Connery és Christian Slater főszereplésével készült A rózsa neve ihlette. Ebben az alkotásban egy öreg szerzetes és fiatal kísérője egy Észak- olaszországi Bencés -kolostorba utazik, hogy felderítsék az egyik lakó rejtélyes halálát. A pláne az, hogy, aki beszélt ezzel a szerzetessel, az mind áldozattá vált. 

A 1986-os film sem saját ötletből született, Umberto Eco olasz szemiotikaprofesszor, először 1980-ban megjelent könyvén alapszik. James Wan, Az apáca producere nem is tagadja a hasonlóságokat, szerinte a film olyan, mintha "A rózsa nevét keresztezték volna a Démonok közöttel". 

Ki az apáca?

Az apácát a Démonok között 2-ben Bonnie Aarons karakterszínész alakítja, aki már részt vett olyan produkciókban, mint a Mulholland Drive vagy a Neveletlen hercegnő. Érdemes még megjegyezni, hogy az új moziban a főszerepet Taissa Farmiga, azaz a Lorraine Warrent játszó Vera Farmiga testvére alakítja. A rendező, Corin Hardy pont emiatt nem szerette volna a szerepre a horrorban egyébként jártas (American Horror Story) fiatalabb Farmigat, de a nő végül meggyőzte a rendezőt a meghallgatáson, hogy bizony ő lesz a tökéletes választás.

az_apaca05.jpg

Létezik a filmbéli kolostor?

Igen. A Romániában, Szeben megyében található Karc (vagy Csíkkarcfalva, románul Carta) adott otthont az 1950-es években játszódó rejtélyes történetnek. A mozit nem itt forgatták, csupán a hangulatot, és a templom egyes részeit emelték át a filmbéli valóságba. Az alapként szolgáló  kolostor a 13. században épült, a szerzetesek Franciaországból érkeztek. A szentélyt később evangélikus templommá alakították át. 

az_apaca06.jpg

 via