Majom a ketrecben
Igen, újra támad a magaskultúra, ezúttal az RTL II-n! Most, hogy kis hazánk csurig megtelt ügyesebbnél –ügyesebb énekes előadókkal, akiket már haknizni sem tudnak elküldeni, hiszen még nem fulladtak ki teljesen az előző szériában „befutott” sztárpalánták, itt az idő, hogy a nézettség érdekében újra előrángassanak néhány agyhalott idiótát, és bezárják őket egy luxuskéglibe, hadd éljék a (nemi) életüket a nagyvilág szeme láttára.
Figyelem emberek, vasárnap indul a Való Világ 6! Úgy van, ez már a hatodik, és igen, már senki nem emlékszik rá, hogy mi a fene is volt az első ötben. Főleg, hogy utána a főszereplők nagy része vagy eltűnik a süllyesztőben, vagy valami új szenzációs médiakarrrierbe kezdve (rapperkedés, kamu valóságshowban való szereplés, ducimodellkedés) próbál meg bennmaradni a köztudatban.
Már a válogatók alkalmával meg lehetett figyelni, hogy bizony a készítők most nagyon alacsonyra tették az IQ-szintet, tudvalevő, hogy minél nagyobb ökör valaki, annál könnyebben csinál tök hülyét magából, az unatkozó értelmiség meg majd arról fog pletykálni a telepi kocsmában, hogy megint ki villantott puncit és az szőrös volt-e. Vagy, hogy egyikük fejbe verte a másikat egy kishokedlivel, és ezért biztos ő fog kiesni. Mert ez lesz emberek, a készítők biztosra mennék, az a fontos, hogy a tévénéző úgy érezze, hogy igen, tele van a világ nála hülyébb emberekkel. És nicsak, ott is mutogatnak párat!
Aztán, ahogy lenni szokott, ezekről ír majd nemsoká a Story magazin, forgat a csatorna pletykaműsora, a Youtube-on nézheted a legjobb jeleneteket, ahányszor csak tetszik, és ha akarod, ha nem, bele fogsz futni ebbe az idiótaságba. Bűnös élvezet lesz, az bizony, mint az Éjjel-Nappal Budapest, mert az tutira hazudik, aki azt mondja, hogy legalább pár percet nem nézett meg belőle!
Én nem azt mondom, hogy adjanak minden este intellektuális vetélkedőket, majd francia fekete-fehér művészfilmeket a kereskedelmi csatornákon, kell az ilyen is, mert nézze, akinek jól esik, csak nekem ne kelljen minden véletlen kattintás után azon aggódnom, hogy mikor mászik az arcomba az egyik főszereplő hölgy műmelle.
De, ahogy a bölcs római államférfi is megmondta annak idején: "Kenyeret és cirkuszt a népnek!" A cirkusz része úgy néz ki, nálunk nagyon jól működik.
Vizsgaidőszak… Itt van, megint eljött az évnek az a része, amikor úgy igazán tanulni kell. Minden egyetemista rémálma, és a szorgalmi időszak végén remegő kezekkel számolja vissza a napokat az első vizsgájáig. Ilyenkor a jó egyetemista tervez, beosztja a napokat szépen, hogy egyenletesen elosztva a tanulnivalókat, kipihenve, tökéletes tudással járulhasson a tanár elé azon a bizonyos napon. Most komolyan, ti ismertek olyan egyetemistát, aki ezt így csinálja?!
Minap az egyik ismerősöm azzal fordult hozzám – mint gyakorló macskatartóhoz – hogy milyen tanácsokat adnék neki, ugyanis szeretne egy cicát. Nehéz konkrétat mondani, hiszen minden cica más és más, meg kell ismerni, és nevelgetni kell. Az internet tele van jó tanácsokkal ez ügyben, mit tudnék én még hozzátenni? Csak a tapasztalataimra kíváncsi – mondta. Hát azok vannak…
Ki ne találkozott volna még valamelyik weboldalon legalább egy, Oroszországban készült belső kamerás karambollal, Putyin-mémmel vagy ne hallott volna legalább egy, orosz földön készült zeneipari terméket. Lehet őket szeretni vagy nem szeretni, de az tuti, hogy egyediek. És ezt minden évben be is bizonyítják. Tavaly ezekkel…
Kezdődik az újév, ne felejtsük el, ezentúl, ha hivatalos papírozunk a dátumot már ne 2013-mal kezdjük. Ilyenkor jönnek az újévi fogadalmak, és úgy állunk neki, hogy ez az év jobb, vagy legalábbis másabb lesz, mint az előző. Vagy az azt megelőző… Sajnos nem vagyok olyan jó, mint az Ezo tévé jósai, nem tudok garantálni két héten belüli szerencsét és nem látok a jövőbe sem, viszont összeszedtem néhány olyan dolgot, amiről már most tudni lehet, hogy nagy érdeklődésre fognak számot tartani mind a média, mind a hétköznapi emberek részéről.
Mindjárt vége az évnek, ennek okán sorra készülnek a tematizált válogatások. Megtudjuk mennyivel élünk jobban, mint négy éve, melyik celeb házasodott, melyik szült, mik voltak a legnagyobb slágerek, a legjobb tévéműsorok, a legaranyosabb macskák, és még sorolhatnám. Ezen felbuzdulva én is összeszedtem egy kis gyűjteményt olyan válogatott hülyeségekből, amik a legcsekélyebb mértékig sem befolyásolták az életünket, mégis tele volt velük az internet. 
Ahogy nézegette a képeket, rájött, hogy ezeket a fotókat már látta többször is, de sosem tűntek akkora durranásnak, hogy ebből valami ikonikus dolog legyen. Vékony lányok állnak… A tipikus modellek mindig is így néztek ki, csak nem állították őket afrikai éhező pozícióba. De hogy ez ennyire szexi legyen?