Új szakirány a JEK-en
A Vas- Megyei Egyetem Járási Egyetemi Központja a felsőoktatás átszervezése miatt úgy döntött,ezentúl olyan szakmák oktatását helyezi előtérbe, amelyek segítségével a tanulók könnyedén tudnak majd érvényesülni a „nagybetűs” életben.
Ilyen lesz a bölcsészettudományi tanszék kommunikáció-médiatudomány szakának új szakiránya. Az egyetemen a 2013-as szemesztertől a PR és az újságírás mellett a rúdtánc fitnesz szakirány is választható lesz. Erről Dr. Gimesi-Merkler Nikolett, egyetemi docenssel beszélgettünk.
Elég furcsa, hogy a bölcsészettudomány keretei között oktatnak efféle tárgyat. Honnan az ötlet?
Ez egy teljesen egyedi kezdeményezés. Úgy gondoltuk, szükség van egy olyan újításra, amely felveszi a versenyt a magyarországi és esetleg külföldi munkaerőpiac elvárásaival. Tudjuk, hogy a Mekdonálc és az egyéb étteremláncok felvevőpiaca sem akkora, hogy minden bölcsésznek jusson hely, úgyhogy kiterjesztettük a látókörünket. A választásunk a rúdtánc fitneszre egy rendkívül hosszú folyamat és átgondolt döntés eredményeként esett. Szóba jöttek az egzotikus táncok, és az erotikus masszázs is, de figyelembe véve a fejlődő iparágakat, ez tűnt a legjobb megoldásnak.
Van a tanszéknek erre megfelelő tanári kara?
Egyelőre nincs, de mivel a megszorítások miatt sok professzort és oktatót, valamint a fénymásoló fiút is el kellett küldeni, az így fennmaradó összegből tudunk finanszírozni egy hozzáértő gárdát.
Úgy tudom végeztek egy előzetes felmérést a helyi középiskolák végzős diákjai között ezzel az új kezdeményezéssel kapcsolatban…
Igen, és meglepetésünkre a diákok nagy lelkesedéssel fogadták. A kedvező tandíj mellett az erre a szakra jelentkezőknek különféle ösztöndíj támogatásokat is tudunk biztosítani. Ennek ékes példája a már megszervezett Olaszországi, Ausztriai és Holland tanulmányi túra, ahol a diákok egy féléves gyakornoki program keretein belül ismerkednek meg a szakma rejtelmeivel.
Mit gondol, ez, és az ehhez hasonló újítások megmenthetik az egyetemet?
Mindenképpen. De nem csak a mi tanszékünk vezet be ilyen újításokat, a természettudományos tanszék például 2014-ben kíván egy okleveles árokásó szakot indítani.
A tanszék további terveiről, és a felvételi eljárás módjáról az egyetem honlapján tájékozódhatnak.
Anyukám mostanában eléggé rákattant a női magazinokra. Na, ne ijedjetek meg, nem a Cosmo-ra, a Joy-ra, meg a többi hasonló „divat” magazinra gondolok, hanem azokra a kis, füzet méretűekre, amikben oldalakon keresztül mesélnek el egy-egy történetet, aminek mindig kötelezően happy end lesz a vége.


Mikor az ember sokáig nem talál magának társat felmerül a kérdés, mit is keres valójában. Mi az, amit eddig nem talált meg? Mi hiányzik neki?


Nem szeretek egyedül autózni… Főleg, ha hosszabb útra kell mennem. Unatkozom. Nincs kihez szólnom, nincsenek ingerek, csak a megszokott kanyarok, megszokott táblák, megszokott emelkedők, lejtők és kis osztrák falvak. Láttam már őket éjszaka, nappal, hajnalban, esőben és hóban, nem igazán tudnak újat mutatni.