Abból a típusú filmből rengeteg van, ahol szellemek kísértenek embereket, sőt láthattuk már ennek a témának a különféle kifordított válfajait, de olyannal, hogy szellem kísértsen szellemet, eddig még nem találkoztam.

Borzasztó hírt olvastam a minap. A tinik elmennek a Facebookról.

Na és? Nekem nem fognak hiányozni. Szerintem nem nagy probléma, hogy nem fogok találkozni Állandó Szerelmi Bánatos Julcsika világfájdalmas kiírásaival, vagy azzal, hogy a kedves fiatalok épp hol lógnak suli helyett, vagy milyen órán unják halálra magukat. Mert ugye figyelni már nem trendi. Majd keresnek egy olyan oldalt, ahol nyálazhatnak egymás félpucér szelfijei alá, és megértő gondolatokra talál minden apró-cseprő kis gondjuk. Mindez anélkül, hogy bárki értelmes felnőtt megmondaná nekik, hogy „Hülye vagy édes lányom, foglalkozz inkább a tanulással!”. Később, ha megjön az eszük úgyis legszívesebben letagadják majd az egész profiljukat, és szépen elkezdenek rendes dolgokkal foglalkozni.

Egyébként a Facebook szerintem nem a tinik miatt fog bukni, ha bukik. Bár valószínűleg az még odébb van, hiszen a statisztikákban azt hoznak ki, amit akarnak, de az tény, hogy ez a közösségi oldal úgy beépült a mindennapjainkba, hogy szinte el sem tudjuk képzelni nélküle az életet. Nem tudsz valamit? Beírod a közös csoportba. Mondandód van az egyik barátnődnek? Dobsz neki egy üzenetet. Meg akarod osztani mindenkivel, hogy milyen cukin rágta szét a kiskutyád a vadiúj mamuszodat? Felraksz róla egy videót. Ezek a dolgok olyan mindennapivá váltak, mint az, hogy reggel-este fogat mosol. És ezekről nem szokik le olyan könnyen az ember, főleg, hogy az okostelefonokon már bárhol és bármikor megnézheted, hogy épp ki, mit, mikor és hol csinál. Már reflexből is rányúlsz a kis kék „F” betűre, mikor unatkozol a villamoson, és végignézed a hírfolyamot, vagy ráírsz valakire, aki szintén unatkozik csak egy másik közlekedési eszközön.

Persze, idegesítő dolgokkal találkozom én is rajta, nem kevéssel. De azok nagyon egyszerűen orvosolhatóak. Nem akarok Coelho idézetet vagy csöcsös-puncis vírusvideót látni az üzenőfalamon? Kiiktatom az illetőt. Nem akarok játékfelkérést? Kikapcsolom. Nem akarom, hogy zaklassanak? Letiltom az emberkét. Ha valaki megjelöl, akit nem ismerek? Megkérdezem, mi okból szeretne az ismerősöm lenni. Nem szeretném, hogy a családi képeimet bárki nézegesse? Beállítom, hogy kik láthatják.

De, ha (ahogy tervezik) egy viszonylag normális, felnőtt társadalmat kiszolgáló közösségi háló fog kiépülni, akkor egyre kevesebb szükség lesz majd arra, hogy bizonyos elemeket kiiktassunk, (mert úgyis lelépnek maguktól) és tényleg egy hasznos funkciója lehet az életünknek. Addig meg elszórakozunk vele a szabadidőnkben…

Emberek, ismét nagy lázban van az ország!

Nem, nem a Való Világ szereplőiért izgulunk ennyire, de még csak nem is a Dal ma esti adása miatt, hanem azért, mert így január közepén, télen az évszaknak megfelelő idő várható. Van, ahol már leesett ez a fehér csoda, van, ahol még várni kell rá, de csak idő kérdése, és beteríti az egész országot.

Miért is félünk mi ettől annyira, és miért is imádkozunk minden évben egy éghajlatváltozásért? Nem kényesek vagyunk, és nem túl melegimádók, csak egyszerűen elegünk van abból, hogy leesik a hó, és megbénul a tömegközlekedés. Meg úgy bármilyen közlekedés.  Én, mint kétlaki emberke már előre félek, hogy mennyi ideig fogok majd rostokolni a vonaton, mikor az egyébként három órás vonatút tiszta időben is a legritkább esetben annyi. Igaz, maradjak a seggemen, mit akarok én itt hatalmas, 250 kilométeres távolságokra elkóricálni a hideg évszak kellős közepén. Majd láthatom a szüleimet, ha kitavaszodott. 

A Katasztrófavédelem és a Közútkezelő azt mondja, most aztán nagyon felkészült, csak azt felejti el, hogy ezt minden télen leközli, mégsem változik évek óta semmi. Az utak ugyanolyan veszélyesek, csúszósak és havasak, a tömegközlekedés a falvak és a városok között megbénul, mi meg csak sasolunk hülyén, ha véletlenül átmászunk az magyar-osztrák határ túloldalára, és ott tökéletesen tiszta utakkal és az ilyenkor elvárható dolgukat végző hómunkásokkal találkozunk.

De ne aggódjunk, mielőtt útnak indulnánk, legyen nálunk plusz takaró, bundabugyi, fogkefe, fogrém, elég üzemanyag, hólánc, és ha véletlenül elakadnánk, ne ijedjünk meg, mert a Belügyminisztériumtól majd kapunk egy nagy segítséget nyújtó üzenetet! Szóval nó para, tavaly is túléltük, idén is túl fogjuk! 

Nemrég pakolás közben a kezembe akadt egy ősrégi, írt játékgyűjteményes CD, valamikor a ’90-es évek végén kaphattam még ajándékba. Sajnos a lemez maga már használhatatlan, azonban felidézett egy rakás jóleső emléket. Többek között eszembe juttatta azt a játékot is, ami humorával bearanyozta a betárcsázós internettel és Teveclubbal tarkított kiskamasz koromat. Ez pedig nem volt más, mint az UFOs című rendkívül agyament, mégis igényes poénokkal ellátott játékocska. A H+Entertainment által fejlesztett és az Artech Studios által kiadott 1997-es játék  vicces figuráival és a Looney Tunes rajzfilmeket idéző jeleneteivel egyből belopta magát az ember szívébe.

Macskából rengeteg fajta van, ám a legtöbbje megfelel a bennünk, a macskákról kialakult általános képnek. Azt pedig, hogy milyen fajta is pontosan, általában nem tudjuk megmondani első ránézésre. Azonban most itt van öt cica, amikről különleges testfelépítésük miatt bizony már laikus szemmel is azonnal megállapítható, hogy nem átlagos macskáról van szó.

Mit ne mondjak, gyorsan pörögnek az események így a választások előtti hajrában Fidesz-fronton. Miközben Drága Kormányfőnk azon igyekszik, hogy minél jobban hozzáláncolja magát Oroszországhoz, szarva az Európai Unió fejére, meg arra, hogy orosz testvéreink nem lesznek olyan kis birkalelkűek, mint nyugati társaik (ejnye-bejnye, rosszak lesztek kivonulunk), mert ha valami nem tetszik nekik csak sitty-sutty elzárnak, elvesznek, nem adnak, aközben a magyar pórnép, aki nyilván jól él, szó szerint veszi a bankrobbantás fogalmát, és baltával jár cigit venni. Ezek az emberek valószínűleg szórakozásból vagy engedetlenségből tesznek ilyet, véletlenül sem azért, mert nincs pénzük ételre, tüzelőre vagy ruhára.

A trafikos eladók félnek, nem csoda, én is félnek, egy teljesen elzárt kalitkában ücsörögni naphossszat minimálbérért, tudva, hogy ha valaki belém nyom egy pillangókést, lehet, hogy elvérzek, mire megtalálnak. Kormányunknak persze mindig az állampolgár az első. Gondolkodtak is bőszen: „Elsötétítés? Pakoljátok le a polcokat, jó lesz az úgy. Nem értem a problémát, ti meg le vagytok tojva, van nekünk jobb dolgunk is.”

Most már biztos az is, hogy az Ócsai Projekt bebukott, a buta devizahitelesek bizony nem akartak beköltözni a 2,5 milliárdból felépített, világvégén elhelyezett lakásokba. Ráadásul, aki beköltözött, annak sem lett semmivel jobb az élete. Persze ez is Gyurcsány hibája! Fújj!

Mindeközben, igen, itt van nekünk ez az agyonsztárolt rezsicsökkentés is, kijön ez kevesebből, hadd örüljön a nép. De azt nem hangoztatja senki, hogy ez ahhoz fog vezetni, mint például a fejlesztések hiánya miatt a legkisebb széllökéstől is elmegy az áram, és ülhetünk vaksötétben órákig. Kettőezertizenvalahányban…

Drága Kormányunk látszik, hogy igyekszik, mint a fene, de ez a hülye nép mindig csak elégedetlenkedik, ahelyett, hogy a jót keresné! Hát keresem én a jót, Kedves Honfitársaim, csak nem találom. 

Tegnap valami furcsa csillagállás lehetett, vagy a fene sem tudja, de több borzasztó közúti bénasággal futottam össze azalatt a pár óra alatt, amíg ügyeket intéztem kis városkámban, mint karácsony másnapján, mikor a hétvégi sofőrök nekiindulnak rokont látogatni. Ezen felbuzdulva össze is szedtem néhány különösen idegesítőt. 

Nem, ez nem egy új sitcom címe és nem is a párkapcsolat azon szakasza, mikor a felek úgy döntenek közös lakásban folytatják a további életüket. Itt bizony kőkemény lakótársi viszonyról lesz szó. Arról a viszonyról, ami lehet nagyon borzalmas vagy nagyon mulatságos, néha talán egy kicsit mindkettő…

Tanatomorfózis; a szó maga a szervezet halál utáni bomlására utal. Ebből kiindulva nekem valami Contracted –féle amatőrközeli zombis horror jutott egyből az eszembe, sőt még az is megfordult a fejemben, hogy talán ez valamivel jobban kidolgozza a témát. Egy nagy büdös francokat! Ez a filmnek nevezett celluloidszörny nem jó másra, mint megbotránkoztatásra és az undor legkülönfélébb módon való kiváltására. De a készítők biztos jól szórakoztak közben.

A magassarkú cipő egyszerre áldás és átok a női nemnek. Többféle teória terjeng arról, hogy a nők miért szeretik hordani ezeket a kényelmetlennek tűnő lábbeliket. Azonban ki kell hangsúlyoznom a „kényelmetlennek tűnést”, mert nem minden az, ami annak látszik.  Mindehhez nem kell más, csak egy kis odafigyelés, ismerni magad és nem lekapni az első magassarkút a cipőbolt polcáról, ami megtetszik.