Aki valamilyen módon kifejti a véleményét az interneten, az akarva- akaratlanul belefutott már a troll- jelenségbe, ami napjainkra annyira elterjedt, hogy saját szócikket is kapott a Wikipedián. Védekezni ellene nehéz, akármennyire is odafigyelsz az oldaladra, főleg úgy, ha nem érsz rá 0-24-ben valamilyen informatikai eszköz előtt ülni és szűrni a bomlasztó kommenteket. Azonban a troll még a laikusok számára is könnyen felismerhető, hiszen általában vagy egy rövid, tömör, a poszt írójára irányuló anyázós hozzászólásban, vagy a poszt témájához egyáltalán nem illő, személyeskedő, trágárkodó kommentben fejezi ki önmagát. A lényeg mindig az, hogy ezekkel közfelháborodást okozzon, és minél több embert idegesítsen fel a stílusával és értetlenségével. Ha pedig az ember letiltja, szinte biztos, hogy rövid időn belül egy másik nicknév mögé bújva újra megjelenik.

Persze, itt jön az íratlan aranyszabály:               

„Ne etesd a trollt!”

Röstellem, de én bizony a múltkor megtettem. Hosszas e-mailváltásba bonyolódtam a fajta egy igazán tipikus képviselőjével. Nem tudom egyértelműen állítani, hogy megbántam, hiszen az élmény egyszerre volt rendkívül komikus, elszomorító, és idegesítő. Komikus, mert a fickó/csaj olyan magas szinten űzte az egyszerű trágárság, a félműveltség és az önmagának való, de ő maga által észre nem vett ellentmondások használatát, hogy néha az volt az érzésem, hogy ő nem is velem, hanem igazából önmagával viaskodik. Belekötött mindenbe, amit mondtam, elővett minden általa ismert, írásban használt szájkaratés fegyvert a káromkodástól kezdve, a nyelvtan náciskodáson keresztül a fenyegetőzésig, csakhogy a mondanivalómra rá tudja húzni azt, amit ő akar. Valahol zseniális, de egyben ijesztő is, hogyha belegondolok, hogy ő maga ezeket tényleg elhiszi, és egy vicces álnév mögé bújva – amit még e-mailben, sőt még odamondogatós Facebook profilként is használ – játsza a hős igazságosztót.  

Nem vagyok pszichológus, nem tudom kielemezni ezeknek az embereknek a gondolatvilágát, csak sajnálni tudom őket azért, hogy mások zaklatásában lelik örömüket. Meg letiltani őket a fenébe. Ahányszor csak muszáj…

Kedves Olvasók, szeretnék bocsánatot kérni.

Bocsánatot kérni az Államtól, mert rossz polgár vagyok, nem teljesítem, amit a Nép Vezetője elvár tőlem; nem javítom a népesedési statisztikát. Mélységesen szégyellem magam, hogy 24 éves, ivarérett nő létemre még nem vagyok házas, nem szültem minimum két gyereket, és –ki sem merem mondani- egynél több férfival létesítettem szexuális kapcsolatot. Bűnösnek érzem magam, mert az anyaszerep még nem fordult meg a fejemben, helyette egyetemi mesterképzésen és munkahelyen pazarolom a drága időmet. Ráadásul még a fennmaradó energiámat sem az azon való munkálkodásnak szentelem, hogy a tanulás mellett egy kisbaba is szépítse az oly unalmas napjaimat, hanem a barátokkal való duhajkodáson, a különböző programokon és az –Úristen! - bujálkodáson jár az eszem. Megfeddem ezért a páromat is, akit valószínűleg nem foglal le eléggé a napi nyolc órás munkája, és ezért gondol ő is ilyen hívságos dolgokra. Arról már szólni sem merek, hogy az utódnemzésre való testi érintkezést megfelelő védekezés mellett űzzük, így meggátoljuk, hogy akár véletlenül is gyarapítsuk hazánk népét.

Mondjátok, milyen magyar vagyok én? Mondjátok milyen önző, gonosz teremtmény? Büntessetek, büntessetek érte azzal, hogy a végigdolgozott életem végén, a nem megfelelő gyerekszám esetén kevesebb pénzt kapjak! Megérdemlem, és megérdemli minden hívságos férfi és nő, akinek nem az az elsődleges az életében, hogy anyagi helyzete, és minden egyéb dacára szaparodjon, mint a nyulak! Akinek az a fő, hogy egzisztenciája, és normális lakása vagy akár – le sem merem írni ezt a luxust- kocsija legyen! Akinek fontos, hogy a majdan születő gyereke jó körülmények között éljen, mert ugye nem ez számít, hanem a szeretet!

Szeressük hát egymást, én meg majd megírom. 

A film első felében azt gondoltam, hogy A csajok bosszúja egy egész viselhető alkotás. Aztán, ahogy haladt előre a cselekmény, rájöttem, hogy ez is ugyanolyan borzalmas, humortalan valami, mint az utóbbi évek legtöbb úgynevezett vígjátéka.

Mára már teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy az internet népe imádja a macskákat. Rengeteg válogatás van a videomegosztókon bénázó, ijedező vagy éppen használati tárgyakkal küzdő cicusokról, akikben mind megvan az az alapvető cukiság, amitől a nézők egyből jobb kedvre derülnek. Azonban nem mindegyikükből lesz akkora sztár, hogy saját Facebook rajongói oldala, Twittere és több tíz -, esetleg százezer követője legyen. Most olyan cicákról lesz szó, akiket vagy a furcsa formája, vagy a nem hétköznapi hobbija miatt kapott fel a világháló.

Tudom, le vagyok maradva a témával, ugyanis már körülbelül másfél éve futnak nálunk is ezek az olcsó költségvetésből, amatőr szereplőkkel készülő, negyvenöt perces sorozatok. De csak most kaptam rá igazán, tudjátok amolyan bűnös élvezetként. Persze nem úgy, hogy a képernyőre guvadva, teljes figyelmemmel nézzem őket, hanem például az esti főzés közben tökéletesek. Néha rá-rápillantok, amíg valami sül, vagy állnia kell egy picit, addig töltök csak relatíve hosszabb időt a bámulásával.

Na, szóval, most, hogy már viszonylag sok részt láttam, úgy érzem, megvilágosodtam. Megvilágosodtam a Magyar Valósággal kapcsolatban, és rá kellett jönnöm, hogy bizony ezek szerint mi egy tökéletes világban élünk, ahol a jó mindig győz, a gonosz pedig megkapja a méltó büntetését.

Nem is csoda, hiszen:  

A szegény főszereplőt mindig a sors veri, és a többi ember bántja. Sosem azért kerül bajba, mert esetleg egy élhetetlen idióta, aki még egy kisgyerekkel szemben sem tudná megvédeni a saját érdekeit, ezen felül még a baromságokat halmozza is egymásra.

Minden eseményt narrálni kell, mert a néző olyan hülye, hogy a mozgóképből, és a párbeszédekből nem tudja leszűrni a tartalmat. 

Ha konfliktus van, ordítani kell, mint a sakál. Ettől biztosan megérti a másik fél a te álláspontodat is, és konszenzusra fogtok jutni.

A gondban lévő párnak sosincsenek szülei, akik segíteni tudnának. Ha vannak is szülők, azok is csak azért, hogy a sz*rt kavarják.  

A gyereket nem szabad elvetetni. Soha! Még akkor sem, ha az anya munkanélküli, az internetről megismert házas drogdílerrel történő egyéjszakás kalandból származó gyerek meg valószínűleg három lábbal, és szellemi fogyatékosan fog a világra jönni.

Ráérsz napokig a férjed/feleséged/ gyereked vagy akár egy random ember után futkározni egy légből kapott pletyka miatt, ahelyett, hogy megkérdeznéd az illetőt a dolog valóságtartalmáról. És ehhez általában van asszisztenciád is, aki nem mondja meg, hogy de hülye vagy.

A magyarok jól élnek. Fenn lehet tartani két szakmunkás fizetésből egy 120 négyzetméteres budai lakást, és egy autót úgy, hogy a gyerekeid közben sítáborba és ruhatervező tanfolyamokra járnak.

A diákmunkabérből pár év alatt össze lehet szedni annyit, hogy egy szórakozóhelyet lehessen nyitni Ibizán. 

Apropó munka. Munkát mindenki talál max. két héten belül, még az is, aki 15 éve háztartásbeli és nincs semmilyen végzettsége. Jah igen, és ebből a bérből tudnak aztán egy három szobás lakást bérelni és vígan élni három gyerekkel.

És ne felejtsük el magvalósítani az álmainkat! Legyünk modellek! Ha ez nem jön be, lehetünk még színésznők vagy hostessek is.

A maffiózókat onnan ismerjük meg, hogy kopaszak, napszemüveg van a fejükön, és tapló módon beszélnek. Viszont annak ellenére, hogy a villájukat 0-24-ben két testőr védi, egy „H”-s rendszámú, fekete Toyota szedánnal mászkálnak. Biztos az álcázás miatt.

Egyébként a rendőrök mindenkit csak úgy elvisznek otthonról, csak ezeket a maffiózókat nem.

De a lényeg a Happy End! Mert a konfliktusok mindig megoldódnak, az emberek mindig boldogok lesznek, senki nem kerül az utcára, vagy lesz nehéz sorsú kismama egy anyaotthonban, aki pedig gonosz volt, az megkapja, ami jár neki.  

/Végül csendesen megjegyezném, mielőtt a kommentekben bárki is nekem ugrana, hogy igen, tudok róla, hogy ez nem magyar találmány, és valószínűleg rengeteg dolgot átemeltek a német verzióból, anélkül, hogy a magyar viszonyokra igazították volna. Ez egy poénos bejegyzés, tessék úgy kezelni. Köszönöm!/

Autóvétel. Ez mindig egy nehéz kérdés. Főleg azért, mert nem elég kiválasztani és megtekinteni a megfelelőnek tűnő autót, hanem résen is kell lenni, mert ha nem nézzük át a dolgokat tüzetesen, bizony belefuthatunk egy olyan helyzetbe, ami később elég sok fejfájást okozhat nekünk. Mint ahogy mi is majdnem belefutottunk köszönhetően egy „apróságnak”, amit a tulaj „elfelejtett” közölni.

A történet a múlt héten kezdődött, amikor úgy döntöttünk megtekintjük a kiválasztott autót, egy fekete Ford Mondeot. A megbeszélt helyszínen és időben ott is volt az úriember, aki árulta az autóját. Kedélyesen fogadott minket, és megmutatta az autót, elmondott mindent, amit szerinte tudni érdemes.  A megtekintés alkalmával az autóról pozitív kép alakult ki. Szépen rendben tartott kocsi, szép belső. Az autót többnyire autópályán használták, gyerekek is gyakori vendégek voltak az utastérben, így két fontos dolgon nem is lepődtünk meg: a sok kilométerfutáson, és azon, hogy a belső térben az ajtók-fedelek töröttek, elhasználódottak. Nálunk azonban a vásárlást egy második, komolyabb áttekintés előzi meg, amely a kocsi szerviztörténetére és a papírjainak ellenőrzésére vonatkozik. Az ismerősök között már belső poén nálunk, hogy képesek vagyunk a belvárosban egy szűk egyirányú utcában is befeküdni a kocsi alá, vagy számokat ellenőrizni, de aki szerelt már autót életében és/vagy az első autója porig szívatta műszakilag, az tudja, miről beszélek. Jelen helyzetben a tulaj csupán egy üres szervizkönyvet tudott felmutatni, de állította, hogy az autó rendesen karban volt tartva, és a papírok otthon vannak, lefűzve. Ebből nem is csináltunk problémát, ha oda kerülünk, úgyis meg akarjuk majd nézni. 

Az autó viszont jónak tűnt a korához és az eddig megtekintettekhez képest, valamint árban is a megengedett kategóriában mozgott. Itthon meg párszor meghánytuk - vetettük a témát, majd úgy döntöttünk, jó lesz nekünk ez a kocsi. A vásárlás időpontja a mai napra esett volna. Volna, ugyanis sajnos a dolog a második személyes találkozón csúszott el, ha tényszerűek akarunk lenni, az okmányellenőrzésen. Kiderült ugyanis, hogy a tulajdonos nem tett említést az egy hónappal ezelőtti teljes motorblokk cseréről. És megkockáztatom, hogy nem is szeretett volna, különben még a félig kitöltött adásvételi fölötti rutinellenőrzések előtt megemlítette volna. Arról nem is beszélve, hogy a motorról semmi normális igazolás nincs, nem tudni honnan van, miféle, nem az elején törött autóból szedték-e ki, akár még az is lehet, hogy nem is magyarországi autóból való. Jah, és nincs meg az eredetvizsgája.

„Az csak egy papír” – mondta a telefonba az az autókereskedő, aki szintén meghirdette ugyanezt a kocsit, igaz ő a kilométerhez diszkréten csak egy "?" –et biggyesztett. – „Tudtam róla, – folytatta – de ez nem probléma. A probléma ott kezdődik, ha az autó nem indul. Biztos csak nem volt ideje megcsinálni a papírokat.” Biztos nem volt neki…

Mi ezek után nem vettük meg az autót. De tegyük fel egy olyan embert fog ki, aki kevésbé alapos. Elslattyog, hogy átíratná az autót, aztán szembesül a ténnyel, hogy ez nem fog működni, mert az eredetvizsgán megbukik a dolog. Jó esetben, „csak” annyi a plusz munka, hogy elmegy és megcsináltatja az eredetvizsgálatot a motorra, de egy ilyen esetben korántsem biztos, hogy ez egy zökkenőmentes művelet lesz. Ha pedig nem sikerül, vérmérsékletétől függően vagy felhúzza magát, vagy beül a sarokba sírni, ugyanis sikerült vennie  több, mint egymillió forintért egy használhatatlan autót.

Szóval emberek, mindig legyetek résen, és minél előbb ellenőrizzetek minden adatot a kocsival kapcsolatban, és egy csomó felesleges idegeskedést megspórolhattok magatoknak!

Szögezzük le, a szexuális beállítottsága mindenkinek a magánügye. Mind a heteroknak, mind a homoszexuálisoknak. És ezen csúszik el ez az egész meleg öntudat felvonulás, és ezért érti mindenki félre a dolgot, és gondolja azt, hogy ez nem más, csupán a melegek magamutogatása. És igen, ebben is van valami, hiszen néhányan elég harsányan próbálják meg ezt a dolgot lenyomni a kevésbé toleráns embertársak torkán, mert teljesen érthető, hogy van, aki nem néz szívesen premier plánban, színes fürdőgatyában smároló férfiakat. De mint kis hazánkban általában, most is elcsúszott az egész a végletek irányába, és beleestünk abba a hibába, hogy mindenki csak szajkózza a saját véleményét, de nem hajlandó meghallgatni a másikét, és így közösen kialakítani egy kompromisszumot.

Nekem semmi bajom a melegekkel, vannak leszbikus barátaim, és ismerek homoszexuális fiút is. Nálunk soha nem volt téma, valahogy mindig normálisnak tűnt, hogy az adott lányt nem fiúval, hanem egy másik lánnyal láttuk, sőt azon lepődtünk meg, mikor egyszer bevallotta, hogy neki bizony az első párja hímnemű volt. Teljesen egyenjogúnak lehet őket tekinteni, mint embereket, és mint párt is. Persze ahhoz az is kell, hogy ők is úgy viselkedjenek. Mert azt valószínűleg nem néztük volna jó szemmel, hogyha az orrunk előtt nyalják-falják egymást, de ezt ugyanúgy megvetem egy hetero párnál is. Egyszerűen nem az utcára való az, hogy a másikat nyakig bekapjuk, és percekig nem eresztjük. Ez a négy fal közé való, ugyanúgy ahogy például az is, hogy ki milyen szexuális játékszerrel dobja fel a nemi életét. Mert a kézfogás, a szájrapuszi, és a kedves érintések nem fognak senkit megbotránkoztatni, sőt nagy valószínűséggel fel sem figyelnek rá. Nem volna azzal sem semmi bajom, ha egy meleg munkatársam lenne, csak azt ne várja el, hogy a nyaralásukon készült közös, kisgatyában pózolós tengerparti képeiket vidám arccal kelljen nézegetnem. De ugyanígy bunkónak tartanám azt a heterot is, aki az ellenkező nemű párjával teszi ugyanezt, csak ez azért elfogadottabb, mert a csapból is a pucérság meg a szex folyik.

Melegek és a házasság?

Én azt mondom miért ne. Manapság az emberek többsége már úgyis csak a papír miatt házasodik, hát miért ne tehetné ezt meg egy férfi a férfival, vagy nő a nővel? Persze, azt is be kell látni, hogy itt a bigott vallásosok egyből felhorkannak, és a vallásuk szerint jogosan, de az egyház is kapja meg a jogot arra, hogy eldönthesse, összeadja-e őket.

Melegek és a gyerekvállalás?

Na, ez itt az igazi kérdés, és ez az, amire igazán senki nem tudja a választ. Furcsának furcsa, ha egy kisgyereknek két anyukája vagy két apukája van, de korántsem biztos, hogy rosszabb szülő volna két, jó egzisztenciával rendelkező férfi vagy nő, mint egy alkoholista apa, és munkanélküli anya, akik mellett a gyerek teljesen elhanyagoltan, és mindenféle normális emberkép nélkül nő fel. Mert az tény, hogy a gyerek a szerepeket a szülőktől tanulja, és az is igaz, hogy ezek a szerepek a meleg házaspároknál is megvannak, ergo a gyerek lát egy anyai, gyengéd, családösszetartó, és egy erősebb, családfenntartó szerepet. Persze a gyerek énje nem csak a család, hanem a társadalom által is formálódik, és ehhez van szükség arra, hogy a másik szülők ne a gyereket büntessék azzal, hogy nem bírják a meleg szülőket. Mert a kisfiúban vagy kislányban nem az fog nyomot hagyni, hogy otthon mit lát, hanem hogy kinevetik és kiközösítik az iskolában, mert neki két anyukája vagy két apukája van.

És igen, itt jön az, hogy a társadalmunk még nem nőtt fel ehhez a feladathoz. Mert még mindig ott tartunk, hogy a másikkal, és annak viselt dolgaival vagyunk elfoglalva, ahelyett, hogy a saját házunk táján söprögetnénk. És amíg ez nem változik, lehet akár kéthavonta is felvonulás, változni semmi nem fog.       

A nők sok mindent máshogy látnak, mint a férfiak. Máshogy néznek a focira, a főzésre, a takarításra, és persze az autókat is egy teljesen más szemszögből vizsgálják, mint az erősebbik nem képviselői. De ez nem jelenti azt, hogy a nők nem tudnának vezetni, vagy nem értenek a témához, csak egyszerűen máshogy állnak hozzá. És persze ők is ugyanúgy vesznek autót, és nem szeretnék, ha tök hülyének néznék őket.  Az viszont tény, hogy az autós szférában leginkább a férfiak az urak, de most megmutatom, hogyan tájékozódj a használt autók világában, ha épp nincs a közelben egy hímtaggal rendelkező egyén.

Ahogy már megszokhattuk, minden évben van valami furcsa divat, amit aztán a nők nagytöbbsége követni kezd. Még ki sem ment a divatból a hordását tekintve erősen félreértelmezett cicanadrág, már mindenki számára elérhetővé vált az új őrület; a haspóló. Minden kirakatban ezek feszítenek a bábukon, és akinek nem jön be elsőre, az is felpróbál egyet, hátha mégis jól áll neki.

Napi kérdés, csak őszintén!  

Ha a mindennapos ingázásod során egy esős nap délutánján, a fárasztó munka után a jól megszokott útvonalon hazafele kocsikázva azt vennéd észre, hogy egy keresztbe fordult kamion csúszik veled szembe, mit tennél?

1. sikítva, gondolkodás nélkül elrántanád a kormányt
2. becsuknád a szemed és imádkoznál
3. gyorsan előkapnád a mobilodat és megpróbálnád kiposztolni a Facebookra
4. elővennéd minden józan eszed és megpróbálnád elkerülni az ütközést

Nyilván mi nem vagyunk olyan edzettek, mint orosz autóstársaink, és nem vagyunk felszerelve minimum egy fedélzeti kamerával, de azért egy ilyen eset ott sem számít mindennapinak. Sőt, két felvételen (ugyanazon autó első és hátsó kamerájának köszönhetően) is megtekinthetjük a sztorit, és azt, hogy a fekete Touareg sofőrjének az őrangyala mellett a lélekjelenléte csakugyan a helyén volt.