Azt mondják, a retro divat mostanában, meg azt is, hogy a '90-es évek már retronak számítanak. Én a kilencvenes években voltam gyerek, így sok beállított és feszengős családi fotónk van abból a korszakból. Egy ezek mintájára készült kicsi béna és kicsit életlen fényképpel szeretnék békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánni minden kedves olvasómnak! 

Ákoska butaságokat beszélt az osztály előtt feleléskor, azért egyeset kapott. T. Tanár úr tudta jól, hogy Ákoska apukája a falu leggazdagabb embere, aki a vagyonát teljesen legális módon állami pályázatokon nyert pénzből felépített trafik valamint ingatlan bizniszből szerezte, mégis volt olyan „tökös”, hogy be merte karcolni azt a karót az e-naplóba a fiúcska neve mellé. Amikor Ákoska apukája megkapta az értesítést erről a szörnyű gyalázatról, nagyon felhúzta magát, kezét idegesen tördelve járkált fel-alá a papíron csak 52 négyzetméteres háromemeletes luxusvillában. Felesége próbálta nyugtatni, de a férfi meg sem hallgatva az asszony asszonyi butaságait visszaküldte őt a konyhába, ahol rendes nőnek a helye van. Majd, ahogy a nappaliszőnyegen hisztiző fiúcskára nézett, megszületett a férfi fejében a gondolat. Bepattant a szürke Mercedesébe, majd az iskolához hajtott. Berontott az igazgató irodájába és T. Tanár úr azonnali felmondásáért kezdett kardoskodni. Az ő fiát megalázták és csak azért nem kaphat egyest, mert más a véleménye, mint a tanárnak. Pedig itt nem a vélemények különbségéről volt szó, hanem arról, hogy Ákoska hülyeségeket beszélt az órán. Igazából mindebben csak az a szép, hogy Ákoskát nem is a tanár hívta ki felelni, hanem ő maga jelentkezett.

Persze nálunk ez teljesen normális, hogy akinél a pénz van, az azt csinál, amit csak akar. Csakhogy a kormány a mi pénzünkkel csinál mindig azt, amit akar és még el is akarja hitetni velünk, hogy az nekünk nagyon jó. Én nem különösebben foglalkoztam eddig Ákos ügyével (sem a zenéjével, sem a magánéletével, sem a nézeteivel), hiszen felnőtt ember, azt csinál, amit akar, azt mond, amit akar és akkor csinál magából hülyét, amikor csak szeretne. Lehet véleménye, azt el is mondhatja, van, aki egyetért vele, van, aki nem. Mint neves előadóművész, neki is van egy imidzse, amit fenn kell tartani, vannak szponzorai, akik a pénzükért (teljesen jogosan) elvárnak egyfajta viselkedésmódot. Ha pedig a Művész Úr van annyira tökös, hogy a szponzor nézeteivel nem megegyező véleménnyel kiáll haknizni, hát vállalja a következményeket. Nekem is lehet ellentétes véleményem a munkahelyem gondolkodásmódjával, de azt (ha szeretném megtartani a munkámat), inkább megtartom magamnak és (ha annyira nem bírom magamban tartani) majd kifejtem egy sörözésnél a haverjaimnak, nem egy vállalati meeting kellős közepén. És ha mégis vagyok olyan hülye, hogy kirúgatom magam, nem kezdem el ekézni a munkáltatót és nem várom el a nagybácsimtól, aki a cég egy részét pénzeli, hogy vegyen revansot.

Egyszerűen zseniális ennek a gyermeki hisztinek és pofátlanságnak az az egyvelege, amikor már nyilvánosan képesek saját maguknak ellentmondani, úgy, hogy közben meg vannak győződve róla, hogy nem ezt teszik. „(…) mi elfogadhatatlannak tartjuk, hogy ma Magyarországon bárkit véleménye és nézetei miatt ilyen formában diszkriminálni lehessen." Akkor most Kedves Kormánytagok, szépen üljetek le és addig írjátok ezt a mondatot szépen, gyöngybetűkkel, amíg rá nem jöttök, hogy hol a hiba.

„Szeretnénk, ha a lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk” – nyilatkozta Kövér László vasárnap. Igazából ez nem egy új gondolat, már Eric Cartman is megfogalmazta (igaz kicsit más szóhasználattal) a South Park című rajzfilmsorozat egy korai epizódjában.

Szülni ugyebár a nagytöbbség tud, akinek megvannak hozzá a megfelelő szervei. Nem kell hozzá különösebb tudás, szakértelem, de még gondolkodni sem kell, hiszen a baba gyakorlatilag magától megnő az anyaméhben, aztán kipottyan. Tehát a lényeg az, hogy a nőknek nem kell okosnak, vagánynak, talpraesettnek lenniük, elég csupán, ha annyira képesek, hogy szétteszik a lábukat és hagyják megfoganni magukban a jövő fidesz szavazóját. Aztán a kilenc hónap végén szépen megszülik és már kész is van az önmegvalósítás csúcsa. Igazából erre a macskám is képes. Nem járt egyetemre, nem dolgozott soha felelősségteljes pozícióban, nem foglalkozott a világ dolgaival, csak lefeküdt a földre, nyüszögött kettőt és már ugrottak is rá a kandúrok, néhány hónapon belül pedig már ott visítottak a kis porontyok. A macskám biztosan teljesnek érezte akkor az életét, de én nem azért jártam egyetemre, hogy aztán minden tudásomat sutba dobva inkább az otthonülő anyaszerepet válasszam. Persze nem azt mondom, hogy nem szeretnék gyereket – félreértés ne essék, nem ítélem el azt, akinek az anyaság jelent mindennél többet az életben - de nem ilyen áron. Először legyen meg az egzisztenciám, az anyagi hátterem és a biztos párkapcsolatom, majd utána gondolkodom a gyerekvállaláson. Ettől nem érzem magam feministának vagy férfigyűlölőnek, csupán reálisan próbálok gondolkodni. 

Mert ugyebár azt a Kedves Politikusok mind elfelejtik, hogy nem elég a gyereket megszülni, hanem fel is kell nevelni. Szóval hiába van a csúcson az önmegvalósítás, ha hónap végén nem marad kenyérre. Mert képzelje el kedves Kövér Úr, a nők nagy része nem hobbiból dolgozik 10-12 órákat, hanem azért, mert az ő fizetésére is szükség van a megélhetéshez. És nagy valószínűséggel így sem úszómedencés luxuslakában lakik a Rózsadombon, hanem egy 50 négyzetméteres panelben a negyedik emeleten. Magyarországon a kétkeresős családmodell van érvényben, ahol bizony nagyon megrázza a családi kasszát, ha az egyik fél bizonyos időre kiesik a munkából.

Igen, azt én is tartom, hogy egy tökéletes világban egy jól működő rendszerben az lenne a normális, ha az apa keresne annyit, hogy az anyának elég lenne csupán 4 vagy 6 órában munkát a vállalni, a többi időt pedig fordíthatná a háztartásra és a gyereknevelésre. De sajnos mi nagyon messze vagyunk a tökéletestől…

Csodalatos módon menekült meg egy fehér kiscica a fagyhaláltól. A hóban játszó gyerekek Hálaadás reggelén találtak rá a mozdulatlan, teljesen átfagyott cicára az udvaron. "Éjjel esett a hó, így a gyerekek már korán ott toporogtak az ajtóban, hogy mehessenek az udvarra játszani. Nem voltak kinn egy fél percet, már rá is bukkantak a mozdulatlan cicára" - mesélte Branden Birgham, a gyerekek édesapja. A férfi testvére azonnal kirohant a kertbe és bevitte a házba a csontig fagyott kis testet. A cicát gyorsan a kandallóhoz vitték majd óvatos mozdulatokkal szívmasszázst is alkalmaztak rajta, ezután takaróba bugyolálták és vártak. 

A család úgy gondolta, sajnos nem sikerült megmenteni a kis állatot, azonban néhány órával később a cica már pislogott, a hőmérséklete megemelkedett és elfogadta az elé tett ételt. Pár nappal később az állatorvos megállapította, hogy a macsek teljesen egészséges és megkapta a kötelező oltásokat is. Lazarusnak nevezték el. Már három hónapos. 

Via

Nemrégiben felkerült a legismertebb videomegosztó egyik csatornájára egy felvétel, amelyen egy elég szerencsétlen karambolról látható. 

Hosszasan lehetne vitatkozni arról, hogy a szereplők közül ki mennyire meggondolatlanul viselkedett és mennyire volt figyelmetlen, illetve mi lett volna a legjobb mód a baleset elkerülésére. Külső szemlélőként persze mindenkinek van egy-két jó meglátása, tanácsa, azonban bárkivel előfordulhat, hogy épp kevésbé figyel vagy egyszerűen csak nem számít egy ilyen szokatlan helyzetre, így nem is tudja hirtelen lereagálni. Azonban abban megegyezhetünk, hogy:

- nem jó ötlet hirtelen megállni egy főút közepén autóval (a kocsi remélhetőleg előre jelzi, hogy valami gond van, így időben le tudunk húzódni).

- különösen legyünk figyelmesek, ha olyan jármű mögött megyünk, ami korlátozza a kilátást.

- figyeljünk az előttünk haladó jármű mozgását és jelzéseit (féklámpa, index). 

Vigyázzunk egymásra és magunkra!

A Ják-Szombathely közötti erdős, kanyargós, Újperint felé vezető útszakasz sosem tartozott azok közé az utak közé, ahol (különösen télen) érdemes lett volna padlóig nyomni a gázpedált. A kanyarok, hidak veszélyesek és néhány helyen az előzés is gondot okozhat. Az erdős részen a vadak, ősszel és tavasszal pedig a gyakori sűrű köd is nehezíti a vezetést. Ezen a szakaszon mindig is előfordultak kisebb-nagyobb balesetek, de mostanában szinte minden hétre jut egy-egy karambol. A kisebb, csak a sofőrnek bosszúságot és anyagi kárt okozó balesetek mellett egyre gyakoribbak a súlyosabb vagy akár a halálos kimenetelű tömegkarambolok. Ez persze betudható a sofőrök felelőtlenségének, de az is tény, hogy az út minősége csakugyan hagy némi kívánnivalót maga után. Sőt, az utóbbi időben úgy veszem észre, rohamosan rosszabbodik. A Jákra kitelepült Szombathelyen (vagy a környékén) dolgozók nap, mint nap használják és mivel több helyen termőföldek szegélyezik, így munkagépekkel is gyakran találkozhatunk. Igaz a nagyobb lyukakat rendszeresen toldozzák-foltozzák, de ettől még az út általános állapota nem lesz jobb.

Egy teljes újraaszfaltozás nem ártana, azonban jelenleg azzal kell beérnünk, amink van. Vigyázzunk, figyeljünk egymásra, a többi közlekedőre és inkább induljunk el öt perccel előbb, mint hogy veszélyes helyzetbe sodorjuk magunkat vagy másokat!

Horrorkomédiákban úgy tűnik nincs hiány idén ősszel. Az American Horror Story alkotóitól megkaptuk a Scream Qeenst, ahol egy maszkos figura öli halomra egy lánykollégium igazi amerikai sablonkaraktereit, most pedig itt van a retrohullámot meglovagolni kívánó Ash vs Evil Dead, ami jóval kevesebb bugyutasággal, rövidebb műsoridővel, de betegebb gore elemekkel operál. A sorozat mindenkinek szórakoztató lehet, aki bírja a gyomorforgató jeleneteket és az abszurd humort, azonban aki igazán élvezni szeretné az alkotást, jó, ha szerez egy kis jártasságot a nagy elődökben.

Jill Pettiecord 14 év után ölelhette magához elveszett cicáját, Ralph-ot. A fiatal nő még kislányként fogadta örökbe egy menhelyről a fehér-szürke kandúrt 1998 karácsonyán. „Elválaszthatatlanok voltak. Mindig hordozta magával és mindent együtt csináltak” – mesélte Jill édesanyja.

A halottainkra való emlékezés része az életünknek. A keresztény kultúrkörben november elseje az a nap, amikor az emberek feldíszítik a sírokat és gyertyát gyújtanak a hallottaik lelki üdvéért. A temetők egy nap erejéig megtelnek élettel és szép emlékekkel.

Azonban ahogy egyre közelebb kerülünk ehhez az ünnephez, egyre több helyen (főleg a közösségi oldalakon) lehet találkozni vérre menő vitákkal az angolszász kultúrkörből átvett hagyomány, a halloween kapcsán. A kelta eredetű, szellemekhez és démonokhoz kapcsolódó ünnep lassan, de biztosan terjedőben van Európában és Magyarországon is. Azt nem tudom, hogy ki mennyire hisz abban, hogy október utolsó éjszakája a legvékonyabb határvonal az élők és a holtak között, de az biztos, hogy töklámpást faragni és beöltözni elég jó móka. Igen, a Farsangot pont erre találtál ki, de ki ne szeretne az évben eggyel több estét, amikor büntetlenül másnak adhatja ki magát és kihasználhatja a kreativitását a jelmezkészítés terén?

Az interneten egyre több blogger mutatja meg, hogyan is készíthetünk magunknak ijesztő sminket házilag. Egy ilyen vlogon bukkantam egy „cukorkopanya” nevű, teljes arcot befedő sminkre is, amit már előtte több helyen láttam, de még sosem néztem utána, hogy ez honnan is ered pontosan. És így került be a képbe a mindenszentek és a halloween mellé még egy ünnepegyüttes, a Día de los Muertos és a Día de los Fieles Difuntos.  A mexikóiaknál a Mindenszentek napja nem egy, a miénkhez hasonló keserédes (inkább szomorú) ünnep, hanem ott ilyenkor minden a vidámságról és az önfeledt ünneplésről szól. Ők is feldiszítik ugyan a sírokat, csak egy kicsit másképp, mint nálunk szokás. Mexikóban ilyenkor minden színes, minden hangos és a temetők inkább hasonlítanak egy sajátos szórakozóhelyhez, mint a halottak végső nyughelyéhez. Az élők a halottaknak virágokat, használati tárgyakat, cukrokat, édességet, tequilat, a gyerekek sírjára játékot visznek, kidekorálják fotókkal, anekdotákat mesélnek felette és még egy külön erre az alkalomra sütött cipóval is megajándékozzák a halottat. Ők ugyanis úgy tartják, hogy nem azért kell szomorkodni, hogy szerettünk eltávozott, hanem annak kell örülni, hogy itt volt közöttünk.

 Ez a Guillermo del Toro által rendezett mese tökéletesen bemutatja a mexikóiak hozzáállását a halálhoz és annak ünnepléshez.

Úgy néz ki az egyre több hagyomány keveredéséből végül egy egészen furcsa egyveleg alakul ki így mindenszentek környékén. Azt, hogy ez mennyire jó vagy rossz, mennyire rombolja a tradíciót (vagy rombolja-e egyáltalán), nem az én tisztem eldönteni, csak azt ne felejtsük el, hogy ez az ünnep nem rólunk, hanem az elhunyt szeretteinkről szól.

2013-ban kaptunk egy egész „kellemes” zombis filmet. Egy olyan alkotást, ami nem veszett el a zombihullámot kihasználni akaró trancsírozós nullkarakteres mozik között, hanem mutatott valami olyat, amit eddig más nem. Mégpedig azt, hogy hogyan is történik az átváltozás folyamata, milyen érzések, milyen dilemmák zajlanak le a fertőzött személyben, hogyan veszti el napról napra jobban az emberi mivoltát és hogyan reagál minderre a közvetlen környezete. Ez volt a Contracted.

Aztán ez a film idén kapott egy második részt. A Contracted Phase II beállhat a felesleges folytatások sorába.