Egyik ismerősöm a minap egy fura dologgal keresett meg. „Te szereted az autókat, főleg az Alfákat. Nekem is nagyon tetszenek, de félek belevágni. Mondj légyszi néhány racionális indokot, miért vegyek Alfa 147-est?”
Nem igazán tudom, mikor váltam én az Alfaság Mindentudójává, hiszen rengeteg nálam jóval fanatikusabb márkaimádó tartózkodik az erre specializálódott csoportokban, de azért megpróbálok neked néhány alapvető dolgot összeszedni a témában.
A Rossz anyák karácsonya kellemesen proli és a poénok is egész jól ütnek.
2016-ban kellemes meglepetés volt számomra a Rossz anyák, amiben a nyúzottan is gyönyörű Mila Kunis megunja a tökéletes anyaszerepet, ezért két elcseszett barátnőjével karöltve sutba dob minden elvárást, lazítani kezd a gyeplőn és elszabadul a pokol. Én alapvetően nem szeretem az amerikai vígjátékok meglehetősen egyszerű humorát, de ezen jól tudtam szórakozni. Bírtam a karaktereket, a szituációkat, a szövegeket, és néha könnyesre röhögtem magam egy-egy jól időzített poénon.
Idén a karácsonyi mozi szezon ennek a filmnek a folytatásával, a Rossz anyák karácsonyával kezdődik. A másnaposok forgatókönyvírói Jon Lucas és Scott Moore ezúttal is hozták az elvárt szintet és az őrült anyukák mellé betettek még három nőszemélyt, így előhozva az anyucik gyermeki énjét.
A #metoo túl sok dolgot akar behúzni egy címke alá.
Én eddig csak csendes megfigyelőként olvasgattam a #metoo kampányhoz kapcsolódó írásokat, történeteket, és úgy gondoltam, ebben a témában nem szeretnék nyilvánosan véleményt formálni. Azonban sajnos úgy látom, hogy ez az alapvetően jó kezdeményezés kezd egy kicsit „túlcsordulni”, és több olyan témát összemosni, amely önmagában lenne nagyon fontos.
A magyar filmgyártás megint belebukott egy amerikai zsánerműfajba.
A noir műfaj nagy kedvencem, így mióta meglebegtették, hogy megfilmesítik Kondor Vilmos első, 2008-as regényét, én tűkön ülve vártam, mit tudnak kihozni a dologból. Lássuk be, a feladat nem egyszerű, főleg, mert egy erősen kötött amerikai zsánerbe kell beleszuszakolni a magyar politikai élet jellemzőit és a harmincas évek Budapestjének hangulatát, a magyar alkotók pedig soha nem jeleskedtek az USA-ban jól működő műfajok meghonosításában. Írhatnám, hogy ehhez képest ügyesen megoldották, de nem teszem, mert habár Gárdos Éva filmje magában nem lett rossz, mégsem igazi noir.
A testnevelés órának meg kellene szerettetnie a mozgást a gyerekekkel, nem elijesztenie előle.
Tiniként nem gondoltam volna magamról, hogy felnőttként önszántamból kezdek bele valami sportba, ami kicsit is több erőfeszítést igényel, mint például a néha látogatott társastánc vagy zumba óra. A lökést érdekes módon pont a betegségem adta ahhoz, hogy belekezdjek egy olyan mozgásformába, amit igazán meg tudtam szeretni. A hosszas szteroid kúráim az egyéb mellékhatások mellett extrém vizesedést is okoztak, így a térdeim egy-egy munkanap végére úgy néztek ki, mint két eldeformálódott golyó, a bokámon pedig egyre kijjebb kellett engedni a cipő pántját. Erre kaptam azt az ötletet, hogy mi lenne, ha eljárnék edzőterembe. Nekem mindig olyan misztikus világnak tűnt, nem igazán tudtam agyban beilleszteni magam a szupertrendi, kerek popójú, kockás hasú csajok és a bicepszre gyúrás után shaket szopogató pasik közé. Aztán ez a sztereotip képem már az első alkalom után megváltozott.
A magyar oktatási rendszer még csak hírből sem ismeri a tehetséggondozás fogalmát.
Bár még nincs az a tipikus kirándulóidő, azért napközben kellemes lehet sétálgatni a szabadban, főleg, ha mindezt egy igazán kreatív és szórakoztató állatkertben teszi az ember.
Kedves Olvasóim!
A helyzet az, hogy mostanában jelentősen megcsappant a szabadidőm, mivel a főállásom mellett jelenleg mellékállásban is dolgozom, méghozzá újságíróként. Így sajnos a blogot egy kicsit háttérbe kell szorítanom, mert sem időm, sem energiám nincs mostanában posztolni.
De az írásaimat nem kell nélkülöznötök, a frisss.hu-n folyamatosan publikálok, leginkább mozis, autós, életmód témában.
Nincs kizárva, hogy a közeljövőben újraélesztem a blogot, hiszen nekem is a szívem csücske, rengeteg melóm van benne és imádtam is csinálni.
Mindenesetre, egyelőre köszi az eddigi figyelmet!
Koczy
(T. Eszter)
Újra KRESZ változásoktól hangos a sajtó, bár még semmi konkrétum nincs meghatározva, az autósokat így is rendkívüli módon foglalkoztatja a téma. Nem is csoda, hiszen a nap, mint nap autóval közlekedőknek fontos, hogy tisztában legyenek a szabályokkal és a legújabb változtatásokkal, mivel súlyos tízezrekkel fizethetnek egy-egy rajtakapott bakiért. Tény, hogy a szabályok egy része elavult, ezért is dolgoznak gőzerővel 2014 óta a módosításokon, azonban, ha kész is lesz az új tervezet, a hatályba lépésig még minimum egy-másfél év is eltelhet. Ettől függetlenül a hír (és vele együtt több valótlan rémhír is) most került a nyilvánosság elé, így érdemes kicsit foglalkozni a témával. Hétköznapi sofőröket kérdeztünk meg arról, hogy ők mit változtatnának a közlekedési szabályokon.
Jómagam a 158 centis magasságommal nem tartozom az égimeszelők közé. Nap, mint nap szembesülök az ezzel járó kellemetlenségekkel, sokszor nem érek fel polcokat, minden nadrágot fel kell hajtanom és lapos talpú cipőben elveszek a tömegben. Sajnos az autóvezetésnél is meg kellett tapasztalnom, hogy mennyivel egyszerűbb lenne minden, ha néhány centivel nagyobbra nőttem volna. Összeszedtem a tizenöt leggyakoribb problémát, amivel egy alacsony nőnek meg kell küzdenie a volán mögött.
De nézd a jó oldalát, kevesebb esély van rá, hogy bemérjenek, mivel sosem nyomod tövig a gázpedált. Mert nem éred el rendesen…
/A szerző posztja innen./
